4p

Változnak a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) feltételei, sokan kaphatnak új kedvezményeket, ráadásul éves gyakoriság helyett már negyedévente is változhatnak a díjak.

Egyebek közt a biztosítók által az ügyfeleknek nyújtható újabb kedvezményekkel és a biztosítási igényfelmérés egyszerűsítésével bővítette az MNB a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások feltételrendszerét. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 320 milliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek. Az ügyfeleknek érdemes eddigi lakásbiztosításukat az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteni, és – az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor segítségével – friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján - figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank közleménye.

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) eddigi tapasztalatai nyomán – a biztosítókkal való konzultációkat követően – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módosította a konstrukció feltételeit. Ezek egy része (az eddigieken túl) további kedvezményeket és gyorsabb ügyintézést jelenthet a biztosítottaknak is.

A biztosítók ezentúl így célzott hűség-, partner-, illetve a gyermeket nevelőknek családi kedvezményeket is kínálhatnak az MFO termékükhöz. A korábbiakhoz képest a biztosítók – a digitális folyamatok támogatása érdekében– az eddiginél egyszerűbben mérhetik fel szerződéskötés előtt az ügyfelek igényeit, természetesen úgy, hogy a megfelelő díjkalkuláció elvégzéséhez szükséges valamennyi információ továbbra is rendelkezésre álljon.

Újdonság az is, hogy az MFO-szerződések esetén a kártérítési igények az esedékességüktől számított csak 5 év elteltével évülnek el. Bővülnek a kárrendezéssel kapcsolatos elvárások: a konstrukciót kínáló biztosítók a kárbejelentést, de legkésőbb a kárszemlét követő 5 munkanapon belül kérhetik az ügyfelektől, hogy azok küldjék meg a kár elbírálásához szükséges dokumentumokat.

A biztosítók az eddigi éves gyakoriság helyett immár negyedévente módosíthatják MFO-termékeik meghirdetett díjait, biztosítási összegeit, ami a fogyasztókért folyó versenyt élénkítheti (a már meglévő szerződések díjait természetesen változatlanul évente egyszer lehet csak módosítani). Jegybanki elvárás az is, hogy a korábban szerződött ügyfelek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe az újonnan szerződést kötő ügyfelekhez képest.

A pályázást megkönnyítendő az MFO-val újonnan piacra lépő biztosítók az eddiginél tágabb határidőt kapnak a konstrukcióhoz kötődő több informatikai feltétel teljesítésére. Az alkuszok, többes ügynökök értékesítését segíti majd, hogy a frissített pályázati kiírás szerint biztosítóknak ingyenesen elérhetővé kell tenni az MFO-k értékesítésére szerződött közvetítők számára a konstrukciók díjkalkulációjához és a szerződéskötéshez szükséges webes támogató rendszert.

A hazai 12 lakásbiztosító és 1 fióktelep közül immár 7 kínál MFO-t és idén további ilyen termékek megjelenése várható a biztosítási piacon, amelyet a módosítások is ösztönöznek. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások – amelyek azonos díjért az eddiginél magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak, fölösleges kiegészítők, költségek nélkül – immár 320 milliárd forintnyi ingó- és ingatlanvagyont védenek.

Az ügyfeleknek megkötött lakásbiztosításukat érdemes az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteniük, valamint friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján. Meglévő szerződéseiket az ügyfelek a szerződésük szerint, általában 30 nappal az évforduló előtt tudják felmondani, illetve az adott biztosítón belül évfordulótól függetlenül tudnak MFO-termékre váltani.

Az ügyfelek az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor révén választhatják ki maguknak a legmegfelelőbb konstrukciót, amelyet – az adott biztosító honlapjára való automatikus átnavigálással – adataik újbóli megadása nélkül igényük szerint akár meg is köthetnek. A termékkel kapcsolatos további részletek a jegybank MFO aloldalán olvashatók el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG