3p
Az egészségügyi kiadásoknak csak kétharmadát fizeti az állam, ehhez a lakosság évi 958 milliárd forintot tesz hozzá - meg még néhány milliárd forintot betömködünk borítékban a fehér köpenyek zsebébe.

A lakosság az egészségügyi kiadásokhoz évente 958 milliárd forinttal járul hozzá, csak kardiológiai gyógykezelésekre több mint 134 millió forintot költünk havonta - olvasható egy felmérés eredményeinek összefoglalójában. A MediHelp International egészségbiztosító közleménye szerint az országban az egészségügyi kiadások 66 százalékát fedezi az állam - Csehországban 88, Romániában 80 százalék ez az arány -, 34 százalékát a lakosság téríti meg.

Kardiológiai területen 2015-ben csaknem 1,53 millió beteget jegyzett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ami 26 ezerrel több az előző évinél. Azt írták: ezen év "kardiológiai beavatkozásainak száma 4 millió 346 ezer volt", ami 30 ezerrel több, mint az előző évben. A kardiológiai járóbeteg-ellátás átlagos havi költsége 396,5 millió forint volt 2015-ben. A cég becslése szerint a lakosság havonta mintegy 134,8 millió forintot költ kardiológiai kezelésekre, a hálapénzeket nem számítva.

Ehhez jön még a sokmilliárdnyi hálapénz

A KSH statisztikáira hivatkozva hozzáfűzték: a lakosság által hálapénzre fordított összeg csaknem 8,3 milliárd forint lehetett 2014-ben. Részletezték: ebből a legnagyobb összeget a kórházi orvosok kapták (4,1 milliárd forint), utána következnek a házi- és szakorvosok (2,5 milliárd), a fogorvosok (1,1 milliárd), végül az ápolók, az orvosi asszisztensek, a műtősök (508 millió).

A házi- és szakorvosok egy-egy alkalommal átlagosan háromezer forintot kaptak, a kórházban dolgozó orvosok tízezer forint feletti összeget. Az ápolóknak, az orvosi asszisztenseknek, a műtősöknek alkalmanként átlagosan kétezer forint jutott.

Végtelen az állami várólista, a maszek meg drága

Magyarországon 100 ezer emberre 8,9 kardiológus jut, míg Bulgáriában 12,8, Olaszországban pedig 23,5 ez az arány. A várólisták - vizsgálatokra és kezelésekre - térségenként eltérő hosszúságúak, például a szív elektrofiziológiai vizsgálatára a várakozási idő 21-től 388 napig tarthat, a diagnosztikus szívkatéterezésre pedig 16-60 napot kell várni.

Az összefoglalóban jelezték, hogy magánintézményeknél gyorsabban elérhetők ezek a kezelések, viszont drágák; egy konzultációért - meglévő leletekkel - alkalmanként tízezer forintot, egy általános vizsgálatért EKG-val és szívultrahanggal 25 ezer forintot, egy 24 órás vérnyomás- és EKG-monitorozásért pedig akár 16 ezer forintot is elkérhetnek. A szükséges gyógyszerek felíratása magánorvosoknál akár öt-tízezer forintba is kerülhet a MediHelp International egészségbiztosító felmérése szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG