4p
Ez több mint 14-szerese (!!!) annak, amiben az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy reménykedhet. Persze, a sor másik végén több tízezren vannak olyanok is, akiknek még 5000 forint, vagyis havi 500 forint sem jár.

Közvetve fontos adat érkezett múlt héten a nyugdíjasok számára, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal közölte az augusztusi fogyasztói árindex mértékét, amivel együtt a nyugdíjasok kosara alapján számolt infláció nagyságát is nyilvánosságra hozták. Utóbbi adat volt fontos az időskorúak számára, a törvény értelmében ennek első nyolchavi mértéke dönti el ugyanis, hogy szükség van-e a nyugdíjemelés pótlására vagy se. A KSH szerint augusztusban 3,4 százalékos volt a nyugdíjasinfláció mértéke, miközben év elején az érintettek 2,7 százalékos emelésben részesültek. A két érték közötti differencia pedig világossá teszi, hogy novemberben várhatják a nyugdíjasok az egyösszegű, visszamenőleges korrekciót. Ez nomálisan úgy határozható meg, hogy a 12 hónapra felszorzott különbség adja majd ki a járandóságra vetítve a nyugdíjkorrekció összegét.

Korábbi cikkünkben meghatároztuk, hogy az átlagos nyugellátás, havi 135 ezer forint esetén 11 800 forintos kiegészítésről beszélhetünk.

Igenám, azonban akárcsak a bérek esetében az átlag ebben az esetben is széles spektrumot foglalhat magába. Ezért megyei lebontás és nyugdíj-kategóriák szerint is megvizsgáltuk a várható nyugdíjkorrekció nagyságát.

32 nyugdíjas 168 ezernél is több pénzt kaphat

Nyár elején a Népszava kérte ki a legfrissebb adatokat a Magyar Államkincstártól a nyugdíjak megoszlását illetően. Eszerint

  • 17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
  • 28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
  • 532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
  • 809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
  • 373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
  • 220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
  • 31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
  • 4998-an 400 ezer és 499 999 között,
  • 1373-an 500 ezer és 999 999 között,
  • 23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
  • 9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

Ha a nyugdíjkategóriák felső határát tekintjük, akkor kiderül, hogy azok, akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként, maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek. A MÁK adatai alapján 17 777 ellátásban részesülő esetében ez a helyzet.

A nyugdíjminimum és az 50 ezer forint közötti ellátásban részesülők - szám szerint 28 981 személy - helyzete sem jobb, hiszen ők legfeljebb 4200 forintos korrekcióban részesülhetnek. Ez pedig azt jelenti, hogy

46 758 ellátott még havi 500 forintnyi kiegészítésben sem reménykedhet novemberben.

Egészen megdöbbentő a helyzet akkor, ha a legmagasabb ellátásokat vizsgáljuk meg. Összesen 32 olyan nyugdíjas van Magyarországon, akik egymillió forint feletti nyugdíjban részesülnek, közülük 9-nek az ellátása a 2 millió forintot is meghaladja. Mivel pontosan nem tudjuk, mi a legmagasabb összegű nyugdíj Magyarországon, azzal biztosan nem tévedünk,

ha a 2 millió forintra számoljuk a nyugdíjkorrekciót, ami 168 ezer forint. Vagyis még a jelenlegi átlagos nyugdíjnál is nagyobb összeget kap egyszerre kézhez az a 9 személy, akinek járandósága eléri a 2 millió forintot.

Két megyében 10 ezer forintban sem reménykedhetnek

A Központi Statisztikai Hivatal az egyik kiadványában ugyan a 2018-as átlagnyugdíjakat osztotta meg megyei lebontásban, ám ebből az idei törvényileg előírt, 2,7 százalékos emeléssel meg tudjuk becsülni a jelenlegi megyei átlagokat. Igaz, ezt befolyásolhatja még a frissen nyugdíjbavonulók átlagbére is, ennek hatásával azonban adatok hiányában nem tudunk számolni.

Mint azt a KSH adataira támaszkodva mi is bemutattuk, akárcsak az átlagos nettó bérek esetében, úgy a nyugdíjaknál is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a sereghajtó, Budapest pedig az éllovas. A két terület átlagos juttatása között mintegy 40 ezer forint a differencia: a fővárosban az átlagos nyugdíj 158 ezer forintra rúg, az ország legkeletibb megyéjében pedig 118 ezerre.

A várható nyugdíjkorrekció ez alapján úgy néz ki, hogy a budapesti idősek 13 311 forint kiegészítésben reménykedhetnek, a Szabolcs megyeiek átlag 10 ezer forintban sem. Egészen pontosan 9973 forintra jött ki a korrekció összege. A keleti megye azonban nincs egyedül, abból a szempontból, hogy a várható kiegészítés négyszámjegyű marad. Bács-Kiskun megyében a második legalacsonyabb országon belül az átlagos nyugdíj, amire alapozva a korrekció 9998 forint lehet idén novemberben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:52
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.  
Személyes pénzügyek Már egy-két habos kávé árával el lehet kezdeni a felkészülést a tartalmas időskorra
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 09:18
A K&H örök aktív pályázata arra hívja fel a figyelmet, hogy a hosszú élet valódi értéke nem csupán az évek számában, hanem azok jó életminőségű megélésében is rejlik.
Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG