Június 9-én választásokat tartanak, az országot ellepték nemcsak a jelöltek arcképei, hanem a mostanra már jelenséggé vált, azok a bizonyos kék plakátok, amelyeken már megszokott a kormány vagy Brüsszelnek üzen hadat, vagy az ellenzéket próbálja lejáratni.
Az elmúlt hónapokban minden bizonnyal komoly politikai kihívóvá növő Magyar Péter sem maradhatott le ezekről, inasként tüntették fel a nemzetközi politikai nagyjai, például Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mellett.
A Tisza Párt alelnökének úgy tűnik, megtetszett a gyengécske grafikusi munka, ugyanis egy autó tetejére állva fotózkodott saját képmásával – ez a csütörtöki nap képe:
Magyar azért oda is szúrt a kormánynak, Facebook-oldalán a képhez a következő kommentárt csatolta a plakátkampányok indokoltságára utalva:
azért a lejáratásomra eddig elköltött 2 milliárdnak lett volna jobb helye is…