2p

Kegyelmi ügy, Magyar Péter berobbanása, a Fidesz gyengülése, élő vitaféle a köztévében – csak úgy sorjáznak a meglepetések a hazai belpolitikai életben. Egyre több a repedés az Orbán-rendszeren, és ha a változást akarók lendülete kitart június 9-ig, az rég nem látott kihívások elé állíthatja a hatalmat. Erről is beszélt a Klasszis Média szubjektív műsorában, az Ez Viszont Privátban Bózsó Péter, Gáspár András és Wéber Balázs.

A közmédia nagy részben a Tisza Párt nyomására volt kénytelen olyat tenni, amire az elmúlt 18 évben gyakorlatilag nem volt példa: élő választási műsort szervezett az összes párt részvételével. Ezt próbálták újabb Magyar Péter Elhárító Hadműveletté átalakítani, de a számítás nem jött be – a Tisza Párt vezére ezúttal visszafogott volt, a robotikus Deutsch Tamás pedig aligha győzte meg a nézőket.

A vitában a programokról kevés szó esett, egymás pocskondiázására viszont annál több energia ment el. A DK és a Momentum is ezerrel támadott – ezzel újabb híveket aligha szerzett magának. A kellemes meglepetés Róna Péter volt.  A Kutyapárt ellopta a show-t, és nem csak szórakoztatott, hanem görbe tükröt tartott mindenki elé.  A Fidesz által eltérített közmédia most végre egy kicsit azt tette, ami a dolga: tett egy kalandtúrát a valóság felé. Szégyen, hogy erre ennyi évet kellett várni.

A nagy kérdés persze, hogy mi lesz június 9-én. Hogy valami robbanni fog, az gyakorlatilag borítékolható. A rendszer ettől még nem fog összeomlani, de egyre több lesz a repedés a falon.

A műsorban, amelyet a fenti videóban tekinthetnek meg, beszélünk még arról is, hogy mi lesz a billegő ellenzéki pártokkal, miért kontraproduktív magyarpéterezés, valamint jöhet-e generációváltás a politikában. És kiderül az is, hogy szűzlányok márpedig nincsenek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Nemhogy 25, hanem 50 százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak bérét – mondja az utca embere
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. november 7. 11:24
A kormány a választási ígéretként elhangzottnál alacsonyabb béremelést tervez az állami szektorban. Járókelőket kérdeztünk, hogy miként vélekednek erről.
Szubjektív Ezek mind megőrültek? Essen, a társasjátékosok Mekkája
Durucz Dávid | 2026. november 7. 06:01
Soha nem ünnepelték még ennyien együtt a társasjátékokat, mint idén Essenben. Négy nap alatt összesen 230 ezren zarándokoltak el a német városba, hogy színes kartondobozokba rakott papír-, fa- és műanyagdarabok helyzetét módosítgassák az asztalokon – vagy erről eszmét cseréljenek. Ezek mind megőrültek? A Világjáró élménybeszámolójából talán ez is kiderül.
Szubjektív Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
Dobos Zoltán – Havas Gábor – Izsó Márton – Kollár Dóra – Wéber Balázs | 2026. november 6. 18:44
Az előrejelzettnél is jóval súlyosabb vereséget szenvedett a Republikánus Párt a félidős választásokon: az amerikaiak megbüntették Donald Trumpot az indokolatlan és méregdrága iráni háború, valamint az emiatt is zuhanó életszínvonal miatt. A párton belül már meg is indult az elhatárolódás az elnöktől – de vajon kik és milyen eséllyel szállnak majd harcba az elnöki székért 2028-ban? Mindeközben itthon több évtizedes késlekedés után megnyitották az ügynökaktákat. A cél dicséretes, a kivitelezés erősen problémás. De hogyan lehet feldolgozni a múlt traumáit?
Szubjektív A város, amire még mindig dühös Donald Trump
Kormos Olga | 2026. október 31. 05:57
Csak harmadik próbálkozásra sikerült eljutnunk Norvégia fővárosába. Az első két alkalommal a WizzAir törölte a nyáron lefoglalt járatunkat, így harmadszor már a Norwegian Airlinesra bíztuk magunkat. A Világjáró ezúttal Oslóban járt, ahol nincsenek kátyúk az utakon, nem láttunk kalauzt a villamoson és irigylésre méltó a nyugalom.
Szubjektív Mi vár a kisbefektetőkre a tiszás gazdaságpolitikával? Ez Viszont Privát
Csabai Károly - Eidenpenz József - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton | 2026. október 30. 19:20
Igazi gazdasági nagyüzem tombol Magyarországon, mióta Magyar Péter miniszterelnök október 19-én ismertette a 2027-es költségvetés legfontosabb számait és irányait. A jövő évi büdzsét már a Költségvetési Tanács is értékelte, miközben a Pénzügyminisztérium publikálta a 2030-ig szóló konvergenciajelentését, és az őszi adócsomagot is benyújtotta a parlament elé. Eközben megismerhettük a harmadik negyedéves magyar GDP-adatot, ami már teljes egészében a Tisza kormányzásához köthető.
Szubjektív Az utca embere szerint éppen ideje volt Matolcsy György letartóztatásának
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 27. 05:44
A jegybank korábbi elnökét, Matolcsy Györgyöt letartóztatták. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak erről, ki a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Aziránt is érdeklődtünk, hogy szerintük milyen büntetést kaphat.
Szubjektív Az Isonzótól Triesztig, avagy véres történelem és csábító gasztronómia
Elek Lenke | 2026. október 24. 06:01
Olaszország nem csak pasta és pizza, nem csak Róma és Velence. De nem is csak Milánó, amely most éppen nem tartozik a nyugodt pihenést biztosító városok közé. Ha a tömegtől irtózik valaki, de nagy ínyenc, akkor Friuli Venezia Giulia ideális úticél. Ráadásul a magyar vonatkozásai is sokrétűek – szomorúak és szívderítőek egyaránt. A Világjáró e heti állomása ez a Magyarországhoz közel fekvő olasz tartomány.
Szubjektív Az ország egyhavi nyugdíja tűnhetett el az MNB-botrányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Nagy Károly – Wéber Balázs | 2026. október 23. 18:31
A héten több szempontból is mérföldkőhöz érkezett a Tisza-kormány: hétfőn Magyar Péter miniszterelnök maratoni beszédben rántotta le a leplet a 2027-es költségvetésről, szerdán pedig az ügyészség őrizetbe vette Matolcsy György volt jegybankelnököt az úgynevezett MNB-ügyben. Sőt, Matolcsy Ádám ellen körözést adtak ki MNB-ügyben, így Matolcsy György fia a sportkocsikat a Gyorskocsi utcai börtönre lehet kénytelen felcserélni – ha nyomára bukkannak a hatóságok. Miről szól az MNB-botrány, és ki kerülhet legközelebb a hatóságok célkeresztjébe?  Kinek kedvez és kinek nem az új adórendszer, és tartható lesz-e a költségvetés?
Szubjektív Megnyugvás, megszabadulás valamitől – ezt mondja az utca embere október 23-ról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 23. 05:51
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóját ünnepli ma Magyarország. Járókelőket kérdeztünk ennek jelentőségéről, a közös ünneplés esélyéről és a mai Oroszország jelentette kihívásról.
Szubjektív Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Valkai Nikoletta | 2026. október 17. 05:52
Erdoğan országa beelőzött minket, és már a közös valutával fizet – legalábbis néhány napig így hittük. Óvárosi bolyongás, az isztambuli Kék Mecset kistestvére, morajló zuhatag és egy tengeri élménypark, amelyet sokadszorra sem lehet megunni. Mégis maradt bennünk némi rossz érzés. Hova tűntek az oroszok? Van-e élet az all inclusive-on túl? Világjáró rovatunkban ezúttal Sidéből fedeztük fel a török tengerpartot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG