2p

Ez mindent a feje tetejére állíthat.

Elon Musk szombaton közölte: mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI hétfőn élő bemutatóval egybekötve mutatja be Grok 3 nevű chatbotját, amely a ChatGPT versenytársa lesz, írta meg a Reuters.

„A Grok 3 rendkívül erős érvelési képességekkel rendelkezik, és az eddigi tesztek alapján felülmúlja az összes jelenleg elérhető modellt, amiről tudomásunk van. Ez egy jó jel”, mondta Musk a Dubajban megrendezett World Government Summiton tartott videóhívásban az IT Business korábbi híre szerint. 

Elon Musk az xAI-t az OpenAI és a Google MI-fejlesztéseinek riválisaként alapította, miután korábban társalapítóként részt vett az OpenAI létrehozásában, majd többször bírálta annak üzleti stratégiáját.

Hétfőn Musk egy befektetői konzorcium élén 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI nonprofit vagyonának megvásárlására, miközben jogi lépéseket is tett a cég átalakulása ellen. Az OpenAI forprofit szervezetté válna, hogy biztosítsa a fejlett MI-modellek finanszírozását, Musk azonban pert indított Sam Altman vezérigazgató és más vezetők ellen, és bírósági úton próbálja megakadályozni az átalakulást.

A vállalat visszautasította az ajánlatot, szerintük az ellentmond Musk saját jogi lépéseinek. „Az OpenAI eddig egy kettős – nonprofit és forprofit – modellben működött. Most azonban teljesen megszüntetnék a nonprofit szegmenst, ami túlzásnak tűnik” – mondta Musk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Nagyon odasóznak: drámai forradalom kezdődik az akkuknál
Czwick Dávid | 2026. július 19. 16:51
Felpörögtek az események a legújabb, egyben olcsóbb, hatékonyabb és környezetbarátabb energiatárolók gyártásában. Az új technológia fejlesztésében és előállításában is a világ legnagyobb akkuipari vállalata, a kínai CATL áll az élen, mely egy új fejlesztéssel állt elő. De hogy jön a képbe a só? Miért jár jól lényegében mindenki az energia tárolásának legújabb technológiájával? Ha használ telefont, laptopot vagy autót, nézze csak meg a részleteket.
Tudomány-technika Megint ölt a Tesla önvezető járgánya: Musk is megszólalt – videó
Czwick Dávid | 2026. július 5. 11:31
Újabb felkavaró eset tépázza a Tesla önvezetőnek nevezett FSD rendszere hírnevét. De a néhány napja bekövetkezett tragédia tényleg a Teslára van kihegyezve? Vagy lényegében bármilyen autóval megtörténhetett volna, és emberi hibáról van szó? Az eset több rejtélyes körülményt is magában foglal, olyannyira, hogy még Elon Musknak is meg kellett szólalnia. A tragédiáról videó is készült, és akad egy másik izgalmas megszólaló is az ügyben.
Tudomány-technika Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 14:24
Önvezetés, fuvar, megosztás. A legfontosabb jelszavak a robotaxi számnára.
Tudomány-technika Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
Czwick Dávid | 2026. július 2. 10:41
Bár Mark Zuckerberg arra törekszik, hogy technológiai mamuttá váló cégét, a Facebookot – vagyis inkább a cégbirodalmát tőzsdei cégként összefogó Metát – és annak imázsát kizárólag a mesterséges intelligenciára és a nyílt forráskódú modellekre alapozza, a háttérben most egy egészen más, merész és megosztó projekten töri a fejét. Főként a Polymarket hívei izgulhatnak.
Tudomány-technika Egyik napról a másikra megemelte a MacBookok és az iPadek árát az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 14:16
50-100 ezer forinttal drágultak az almás tabletek és laptopok.
Tudomány-technika Lecsaptak az orosz hackerek – iskolákat és önkormányzatokat is érintett a bruális méretű támadás
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 12:47
Az alapvető előírásoknak sem tettek eleget az érintettek. Most számoltak csak be a Belgiumban történt rendkívüli esetről.
Tudomány-technika „Miért van az, hogy a Tesla messze a legjobban fogyó autó?” Mutatjuk
Czwick Dávid | 2026. június 22. 14:38
Szép? Bivaly erős? Vagy egyszerűen csak egy szimbólum, amivel eljutni is alig lehet bárová? Legyen az az e-autózás őszintén csodálkozó érdeklődője vagy ámuló olvasó, sok a kérdés a Tesla autóinak óriási népszerűsége mögött. Egy biztos: mivel elektromos autóról van szó, nem érdemes egy kalap alá venni a benzinfaló, hatalmas kerekeken guruló méretes terepjárókkal. 
Tudomány-technika Itt a bizonyíték: valóban van hatékony védelem az újszülöttekre leselkedő legnagyobb veszély ellen
Litván Dániel | 2026. június 21. 12:32
Évente 3,6 millió gyerek kerül emiatt kórházba. Egy tanulmány szerint nem csak ígér, de teljesít is az új vakcina.
Tudomány-technika A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 15:57
Egy matematikus szerint már jóval előbb megroppant a Fidesz tábora.
Tudomány-technika Több ezer milliárd okot talált a Teslának az Nvidia vezére – ez jön a csodaautók helyett
Czwick Dávid | 2026. június 14. 13:44
A napjaink egyik leghatalmasabb tech cégévé avanzsált amerikai Nvidia vezérigazgatója is úgy látja: több ezer milliárd dolláros piacot jelenthet a Teslának az Optimus általános felhasználású, humanoid robotjainak gyártása. A Tesla ugyancsak elkötelezett, kukázták is a Model S gépkocsijukat, hogy ugyanott összerakják az emberi alakkal rendelkező gépszörnyet, minden munkás rémét. Mutatjuk, mit érdemes tudni a részletekről!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG