4p

Idén ezen a fronton is nehezebb lesz: a nagy szakipari gyártók találtak maguknak jövedelmezőbb üzletet az okostelefonoknál és lekötötték a kapacitásaik nagy részét. Ezért is drágulhatnak a telefonok 2026-ban, miközben az értékesítések darabszáma visszaeshet. Legalább a nagy amerikai márka büszkélkedhet. Itt egy korszak vége?

A globális okostelefon-piac 2025-ben mintegy 2 százalékkal bővült – derült ki a Counterpoint Research szakmai közléséből. Ez a korábbi várakozások számításaiból kiindulva jó eséllyel annyit jelent, hogy 2025 folyamán több mint 1,5 milliárd darab készüléket helyeztek üzembe. A növekedés elsődleges motorja az Apple és a fejlődő térségek voltak, ugyanakkor a szektornak komoly kihívásokkal, többek között alkatrészhiánnyal és drágulással kell szembenéznie – áll a piackutató jelentésében.

Lefokozzák az okostelefonokat

A közeljövő pozitív képe ellenére az International Data Corporation (IDC) rontotta a 2026-os várakozásait, ami a mobilpiacot illeti. A korábban jelzett 1,2 százalékos növekedés visszaesésbe fordult, így akár majdnem egy százalékkel is csökkenhet az értékesítések aránya globálisan a jóslatok alapján.

Ennek oka kettős és ezek az okok szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Röviden: alkatrészhiány várható, ami áremelést is hoz magával. Az alkatrészek terén markáns változás, hogy globális memóriahiány (DRAM és NAND) korlátozza a kínálatot.

Emögött pedig az áll, hogy a gyártók elsődlegesen a Mesterséges Intelligencia (MI/AI) területét kiszolgáló adatközpontok és hardverek, grafikus meghajtók számára gyártják az okostelefonok számára is elengedhetetlen chipeket, alkotóelemeket.

Nem sok jót várhatunk idén a mobilpiacon
Nem sok jót várhatunk idén a mobilpiacon
Fotó: Pixabay

Tarun Pathak, a Counterpoint kutatási igazgatója is azzal számol, hogy idén csökkenhetnek az okostelefon-eladások a chiphiány és az emelkedő árak miatt, miközben a chipgyártók az AI-adatközpontokba szükséges komponensekre fókuszálják a kapacitásaikat, háttérbe szorítva a mobiltelefonokat.

Aki nem hárít, az a prémium készülékekre helyezi a hangsúlyt

Előbbiek egyenes következménye a drágulás: az emelkedő alkatrészköltségek miatt a gyártók kénytelenné válnak árat emelni. Ez különösen az árérzékeny, belépő- és középkategóriás Android-készülékeket érinti hátrányosan. Emellett a piaci telítettség és a termékfrissítési ciklusok módosulása szintén lassítja a keresletet.

A gyártók két út közül választhatnak a költségnövekedés kezelésére. Egyesek áthárítják a költségeket a fogyasztókra, míg mások a portfóliójukat a magasabb árrésű, prémium modellek felé tolják el. Az IDC várakozásai szerint az idei évben az átlagos eladási árak rekordmagasra emelkedhetnek.

Az értékesítési kilátások jövőre javulhatnak, de az árcédulákon ettől még vastagon fog majd a toll
Az értékesítési kilátások jövőre javulhatnak, de az árcédulákon ettől még vastagon fog majd a toll
Fotó: IDC

Almán a korona, csúszott a Samsung

Az Apple Inc. a tavalyelőtti évben látott második helyről 2025-ben már az elsőre rukkolt előre. 20 százalékos részesedéssel piacvezetővé vált az új iPhone 17-es sorozatú készülékeinek erős eladásai, valamint a feltörekvő piacokon megmutatkozó komoly kereslet következtében. A dobogó második helyére csúszott vissza a dél-koreai Samsung Electronics, részesedése a globális okostelefon-piacon tavaly 19 százalék volt. A kínai Xiaomi megtartotta a harmadik helyét. A távol-keleti vállalat ezzel egy 13 százalékos szeletet hasított ki a globális eladások tortájából.

Az utolsó esély az olcsóság vége előtt

Ami a jövőt illeti. Az IDC szerint az Apple még akár 5 százalék feletti növekedést is elérhet, részben ennek hatására a globális eladások száma 2027-ben akár három százalékkal is bővülhet. Ugyan a termelésbe bekapcsolódhatnak még plusz chipgyártó kapacitások a későbiekben, iparági vélemények szerint könnyen elképzelhető, hogy végleg lezárult az olcsóbb mobiltelefonok korszaka, köszönhetően a Mesterséges Intelligencia-iparnak és a szélsebes térhódításának. Aki még a következő, nagyobb drágulás előtt vásárolna okostelefont, annak esetleg a tavaszi, új készletek érkezése előtt érdemes körülnéznie, utolsó esélyként. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
Czwick Dávid | 2026. július 26. 10:11
Jön az IRIS² – a területért felelős miniszter már korábban bejelentette a program sarokpontjait. Az Elon Musk Starlinkjéhez hasonló műholdas rendszer néhány éven belül az űrből szórhat stabil és megbízható internetet, emellett a magyar gazdaságot is számos ponton segítheti, nem beszélve a fehér foltok felszámolásáról. Íme, a részletek!
Tudomány-technika AI-ra cseréli a tanárokat Kína?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:58
Legalábbis a szakemberek helyett a csúcstechnológiára bízzák az oktatási rendszer átalakításának lányegét.
Tudomány-technika Nagyon odasóznak: drámai forradalom kezdődik az akkuknál
Czwick Dávid | 2026. július 19. 16:51
Felpörögtek az események a legújabb, egyben olcsóbb, hatékonyabb és környezetbarátabb energiatárolók gyártásában. Az új technológia fejlesztésében és előállításában is a világ legnagyobb akkuipari vállalata, a kínai CATL áll az élen, mely egy új fejlesztéssel állt elő. De hogy jön a képbe a só? Miért jár jól lényegében mindenki az energia tárolásának legújabb technológiájával? Ha használ telefont, laptopot vagy autót, nézze csak meg a részleteket.
Tudomány-technika Megint ölt a Tesla önvezető járgánya: Musk is megszólalt – videó
Czwick Dávid | 2026. július 5. 11:31
Újabb felkavaró eset tépázza a Tesla önvezetőnek nevezett FSD rendszere hírnevét. De a néhány napja bekövetkezett tragédia tényleg a Teslára van kihegyezve? Vagy lényegében bármilyen autóval megtörténhetett volna, és emberi hibáról van szó? Az eset több rejtélyes körülményt is magában foglal, olyannyira, hogy még Elon Musknak is meg kellett szólalnia. A tragédiáról videó is készült, és akad egy másik izgalmas megszólaló is az ügyben.
Tudomány-technika Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 14:24
Önvezetés, fuvar, megosztás. A legfontosabb jelszavak a robotaxi számnára.
Tudomány-technika Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
Czwick Dávid | 2026. július 2. 10:41
Bár Mark Zuckerberg arra törekszik, hogy technológiai mamuttá váló cégét, a Facebookot – vagyis inkább a cégbirodalmát tőzsdei cégként összefogó Metát – és annak imázsát kizárólag a mesterséges intelligenciára és a nyílt forráskódú modellekre alapozza, a háttérben most egy egészen más, merész és megosztó projekten töri a fejét. Főként a Polymarket hívei izgulhatnak.
Tudomány-technika Egyik napról a másikra megemelte a MacBookok és az iPadek árát az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 14:16
50-100 ezer forinttal drágultak az almás tabletek és laptopok.
Tudomány-technika Lecsaptak az orosz hackerek – iskolákat és önkormányzatokat is érintett a bruális méretű támadás
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 12:47
Az alapvető előírásoknak sem tettek eleget az érintettek. Most számoltak csak be a Belgiumban történt rendkívüli esetről.
Tudomány-technika „Miért van az, hogy a Tesla messze a legjobban fogyó autó?” Mutatjuk
Czwick Dávid | 2026. június 22. 14:38
Szép? Bivaly erős? Vagy egyszerűen csak egy szimbólum, amivel eljutni is alig lehet bárová? Legyen az az e-autózás őszintén csodálkozó érdeklődője vagy ámuló olvasó, sok a kérdés a Tesla autóinak óriási népszerűsége mögött. Egy biztos: mivel elektromos autóról van szó, nem érdemes egy kalap alá venni a benzinfaló, hatalmas kerekeken guruló méretes terepjárókkal. 
Tudomány-technika Itt a bizonyíték: valóban van hatékony védelem az újszülöttekre leselkedő legnagyobb veszély ellen
Litván Dániel | 2026. június 21. 12:32
Évente 3,6 millió gyerek kerül emiatt kórházba. Egy tanulmány szerint nem csak ígér, de teljesít is az új vakcina.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG