2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ez sem jó hír a hányatott sorsú amerikai ingatlanpiac és banki szektor háza tájáról.

San Francisco belvárosában, két, az ég felé ágaskodó hotelóriásának befektetője váratlanul bejelentette, hogy megszünteti a hitelek törlesztését. A Hilton San Francisco Union Square és a Parc 55 szállodákról van szó, amelyek esetében a Park Hotels and Resorts befektetési társaság közölte, hogy megszünteti a 725 millió dollár összegű hitel törlesztését, mivel csökkenteni kívánja jelenlétét a városban. A két hotel, amelyeket a mostani döntés érzékenyen érint, összesen közel 3000 szobával rendelkezik, írta meg laptársunk, a turizmusonline a CNN. híre nyomán.

A cég vezérigazgatója, Thomas Baltimore Jr. többek közt azt mondta, hogy San Francisco felépülésének útja továbbra is homályos és a távoli ködbe vész a nagy kihívások miatt, ideértve az irodahelyiségek kihasználatlanságát, amit a vállalatok otthoni munkavégzésre való áttérése okozott, valamint az utcai körülményekkel kapcsolatos aggodalmakat is megemlítette, utalva a korántsem felhőtlen közbiztonságra és a városban jelen lévő bűnüldözésre. Azonkívül még hozzátette:

"Sajnos, üzemi eredményeinkre és mérlegünkre gyakorolt​​ folyamatos teher túl jelentős ahhoz, hogy továbbra is finanszírozzuk és birtokoljuk ezeket a szállodákat”,

ezért a szóban forgó hoteleket visszaadják a hitelezőnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Sztrájk miatt újabb törölt budapesti járatokra kell számítani
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:25
A Lufthansa mellett az olasz légiirányítás mai munkabeszüntetése is érinti a budapesti járatokat.
Turizmus Sztrájk miatt töröltek tucatnyi Budapestre érkező és onnan induló járatot
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:59
Az összes pénteki Budapest-München és Budapest-Frankfurt járatát törölte a Lufthansa a légiutas-kísérők sztrájkja miatt. A munkabeszüntetést este tíz óráig tervezik, a szombati járatokat egyelőre nem érinti.
Turizmus Megvezethették az utasokat? Három utazási iroda ellen indult per
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 16:39
Több hibát is találtak.
Turizmus Berezeltek a turisták: nem népszerű foglalási cél Ciprus és Görögország
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:59
Az iráni konfliktus a turisztikai lemondások számának növekedését és az új foglalások zuhanását okozza Cipruson, és kisebb mértékben más országokban is, amelyek gazdasága nagymértékben függ a nyári látogatóktól.
Turizmus Februárban is kitartott a hazai turizmus lendülete
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 61,8 milliárd forint volt.
Turizmus Eszement sokk várhat a turizmusra is a kialakult helyzetben
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:23
Milliók, sőt tízmilliók dönthetnek úgy, hogy elfordulnak, másfelé veszik az irányt.
Turizmus A nők és az énidő vonzó terep a turizmus számára
Elek Lenke | 2026. március 8. 10:31
Ha könyvről és turizmusról ejtünk szót, szinte mindenkinek a klasszikus, lassan a divatból kimenő útikönyvek jutnak eszébe. Pedig nem erről van szó: újabban a nők csendben forradalmasítják az utazási ipart – azzal, hogy együtt olvasnak, kiszakadva a családi mókuskerékből.
Turizmus Törölték a közel-keleti utakat a nagy utazási irodák
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:45
A német DRV utazási szövetség szerint a legfontosabb most a rugalmasság.
Turizmus Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:05
Az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is stabilan növekszik Magyarországon, de ez még messze elmarad a háború előtti számoktól.
Turizmus Új utazási szabályok lépnek életbe az Egyesült Királyságba utazóknak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 16:30
Szerdától új utazási rendszer lép hatályba az Egyesült Királyságba látogatók számára, több tucat ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália állampolgárai számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG