2p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Lesz 3. terminál, de egyelőre csak a 2-est bővítik.

Két év alatt a tavalyi 14,7 milliós utasszámot évi 18,5 millióra, 2040-re évi 25 millióra akarják növelni a Budapest Airport (BA) új tulajdosai. Ehhez kell egy 3. terminál és más infrastruktúra fejlesztése is - írja a tervekről beszámolva a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.

A portál szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyrészt bejelentette, hogy tárgyalnak egy nagy katari befektetővel, aki legfeljebb 10 százalékot megvásárolhat a BA-ban meglévő 80 százaléknyi állami tulajdonrészből. Erről természetesen egyeztetnek a francia társtulajdonossal. Másrészt 2025 januárjától kivezetik a légitársaságokat terhelő különadót.

A lap idézte a BA-ban 20 százaléknyi részesedést szerzett francia Vinci Airports vezetőjét, aki azt mondta: Budapesten több mint 300 millió eurót akarnak költeni az első körben, ami több évig fog tartani. Most a franciáknál először a 2-es terminál bővítése lesz napirenden. 2032-környékén lehet a 3. terminál megnyitását várni, de ez a forgalom növekedésének ütemétől függ és a következő években a 2-es-re fognak összpontosítani. Az 1-es terminálban nem látnak akkora potenciált, hogy ott legyen a harmadik, egyelőre meghagynák a kiségépes forgalomnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Reptéri titkok, fedélzeti trükkök – Az utast néha gyerekként kell kezelni?
Elek Lenke | 2026. február 22. 16:39
A reptéri dolgozók és a fedélzeten tevékenykedők munkája sokkal bonyolultabb annál, mint amit utasként látunk. Láthatatlan szkennerek, kamerák, titkok, trükkök, saját belső nyelv – ez mind a biztonságunkat szolgálja.
Turizmus A fő Camino de Santiago zarándokútvonal a saját sikere miatt veszhet el
Bózsó Péter | 2026. február 21. 14:24
A spanyolországi zarándokúthoz kapcsolódó Camino de Santiago jelenség kritikus válaszút előtt áll: vagy újragondolják az irányítási modelljét, vagy fennáll a veszélye annak, hogy a saját sikere miatt elhal, és egy évezredes hagyományt puszta tömegtermékké alakít át, amely kiszorítja a helyi lakosokat és eltorzítja a zarándoklat lényegét.
Turizmus Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:54
Bár 2025-ben az izraeli turizmus ismét újra erőre kapott, és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér forgalma 33 százalékkal nőtt, az utóbbi időben egyre többen mondják vissza külföldre tervezett útjaikat.
Turizmus Franciaország és Spanyolország is győztesnek érezheti magát a turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 17:13
2025-ben is Franciaország volt a világ leglátogatottabb országa, de a mögötte végző Spanyolország nagyobb bevételt könyvelhetett el a turistáknak köszönhetően. A franciák az idei első negyedéves számok alapján is bizakodók.
Turizmus Így biztosíthatja be magát, ha síelni készül
Herman Bernadett | 2026. február 15. 17:15
Jó utasbiztosítást már 20 ezer forintért köthet egy hétre egy négyfős család, extrém sportnál ennek a dupláját kell kifizetni, de mindez bagatell összeg a teljes kiruccanás árához képest. 
Turizmus Fix kamat plusz milliós támogatás: így juthatnak olcsó forráshoz a legkisebb turisztikai cégek is
Natív tartalom | 2026. február 12. 14:13
A kiszámíthatóság a legnagyobb érték egy vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei éppen ezt garantálják: a 2,5 százalékos fix kamat a futamidő végéig védelmet nyújt a kamatkockázatok ellen. A most induló akcióban ráadásul a hitel mellé jelentős vissza nem térítendő támogatás is párosulhat.
Turizmus Ingyenpénz a hitel mellé? Itt a „2=3” akció a turisztikai vállalkozásoknak
Natív tartalom | 2026. február 10. 16:41
Egyedülálló lehetőséggel bővült a turisztikai szektor finanszírozása: a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új akciójában a kedvezményes hitel mellé most vissza nem térítendő támogatás is jár. A „2=3” konstrukció keretében a vállalkozások akár 1 millió forint kamatmentes pluszforráshoz is juthatnak, miközben élvezhetik a piacon szinte példátlan, 2,5 százalékos fix kamatozást.
Turizmus Grönland a turizmusban bízik, és köszöni a reklámot Trumpnak
Elek Lenke | 2026. február 9. 15:08
A politikai vihar nyomán óriási az érdeklődés a világ legnagyobb szigete iránt. Grönland olyan meglepetésekkel szolgál, amelyek a világon sehol másutt nincsenek.
Turizmus Olaszországba készül? Újabb rossz hírt kaptak a turisták
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:57
A fizetős Trevi-kút után itt az újabb hidegzuhany: három hónapig nem láthatják a turisták a Sixtus-kápolnát. 
Turizmus Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a mai Ferencváros meccsel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:11
Hat magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Nottingham Forest futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Nottinghamben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG