Ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára jelentette be, aki beszámolt arról is, hogy a kormány a következő években 700 ezer lakás felújítását tervezi, és a munka nagyjából 40 ezer új munkahelyet teremthet az építőiparban. Így az új lakások építése, a középületek építése-felújítása mellett már a támogatott magánlakás-felújítások is hozzájárulhatnak az ágazat további bővüléséhez.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy az új uniós pályázatok mielőbbi kiírásával szeretnék előmozdítani, hogy az építőipar rendelésállománya ismét bővülni kezdjen.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán publikált adatai szerint az építőipar termelése 5,1 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest. Tolnay Tibor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a február végi szerződésállomány 26,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



