A GYSEV két tucat vasúti átjárót tett biztonságosabbá sorompó felszerelésével vagy a jelzőfény izzójának és optikájának LED-esre cserélésével. Nemsokára indul a 982 milliós uniós és hazai forrásokból finanszírozott projekt második szakasza, amelynek során diagnosztikai eszközöket szerelnek fel vonalaikon - hangzott el a társaság szerdai soproni sajtótájékoztatóján.
Kövesdi Szilárd vezérigazgató kiemelte, hogy közúti-vasúti kereszteződéseik Európa legbiztonságosabbjai közé tartoznak. Ugyanakkor tavaly nyolc, az idén eddig három ember halt vasúti kereszteződésekben történt balesetekben, ezért újabb, - a mostanival közel azonos értékű - projektet készítenek elő - tette hozzá.
Megjegyezte: a balesetek első számú oka a közúti közlekedők figyelmetlensége, extrém esetként említette azt a néhány hónappal ezelőtti esetet, amikor egy vonat oldalának ütközött egy személyautó egy átjáróban.
Jelentősen csökkenhetnek a balesetek
Gócza János projektvezető közlése szerint a LED-es jelzők felszerelése egymagában 50 százalékkal csökkenti a balesetek számát az átkelőkben.
Hozzátette: ha félpályás sorompót szerelnek fel, az 65, a két eszköz együttes használata 85, ennek kamerával kiegészítése 90 százalékos javulást hozhat. Utóbbi eszköz arra is alkalmas, hogy csökkentsék azoknak az eseteknek a számát, amikor a lezárt átkelőn átjutni próbáló járművezetők letörik a rudat.
A 22 helyen beépített új, LED-es fények jobban láthatóak és kevesebb áramot fogyasztanak, emellett nyolc helyen a meglevő fénysorompókat a fél úttestet elzáró csapórudakkal egészítették ki az átkelők felszerelését. Három kiemelten fontos helyen - a 86-os főúton Répcelaknál, a szombathelyi elkerülő út két pontján - bekamerázták az átjárókat.
Az eseményen elhangzott: a közbeszerzés heteken belül várható eredményhirdetése után jármű-diagnosztikai berendezéseket is telepítenek a vasútvonalak mentén. Ezek feladata az lesz, hogy a távolból is ellenőrizhető legyen a szerelvények tömege, a tengelyek terhelése, a rakomány esetleges megcsúszása, vagy az úgynevezett hőnfutás, ami akkor következik be, amikor a szoruló fékek, vagy valamilyen deformáció miatt a forgó alkatrészek felhevülnek, és balesetveszélyessé válnak. Ilyenkor akár távvezérléssel meg is állíthatják a szerelvényt - közölték.
Két tucat átjáró biztonságát javította a GYSEV.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
20 perce
-
Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
35 perce
-
Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
2 órája
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
3 órája
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
3 órája
-
Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
4 órája
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
6 órája
Mfor.hu Top24
- „Döbbenetes, ami zajlik”: kettős présben a Balaton, mi lesz így a tóval?
- Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
- Ismét a nyakába vette az országot Orbán Viktor is
- Ismét készül egy salátatörvény
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
- Váltsák be az évtizedes ígéretet Magyar Péterék? Olvasóink megszavazták – A hét ábrája
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
19 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
19 órája
Nemzetközi
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
24 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Magyar Péter fontos bejelentéseket tett, ez sokakat érinthet
11:35
-
Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon? Ezt hozza a következő generáció
10:11
-
Milliárdokat mozgatnak meg az üzleti rendezvények
09:07
-
Az álmatlanság egyik leggyakoribb oka a pénz
05:26
-
Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok
17:47
Turizmus Online cikkei
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
2026. szeptember 27. 08:46
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39



