Az M3 fővárosi bevezetőjén mintegy 25 kilométeren beton terelőfal és fényvédelem épül az elválasztó sávban. Az akár napi 80 ezres járműforgalomnak kitett szakaszon jelentősen csökken az ütközések és az általuk okozott torlódások kialakulásának kockázata. A teljes sztrádahálózat legzsúfoltabb szakaszain változtatható táblákat, forgalomfigyelő kamerákat, meteorológiai érzékelőket és forgalomszámláló hurkokat, a kihajtókban energiaelnyelő elemeket telepítenek.
Több helyen korszerűsítik a vadvédőrácsokat, javítják a vízelvezetést a különösen télen veszélyes vízátfolyások megelőzése érdekében. Több szakaszon pedig erősebbre cserélik a régi szalagkorlátot.
Cél a balesetek csökkentése
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a projektindítón elmondta: az országos program a hazai közlekedéspolitika egyik legfontosabb kezdeményezése. Hozzátette: a teljes közúti és vasúti hálózaton elvégzett munkák után jelentősen javulhatnak a baleseti mutatók. Az előkészített további fejlesztések megvalósításával a felhasznált keretösszeg 72 milliárd forintra nőhet.
Az autópályákon a legtöbb baleset pályaelhagyás, torlódással összefüggő utolérés vagy vízencsúszás miatt következik be, de gyakoriak a pályára tévedt vadállatok miatti ütközések is. A gyorsforgalmi úthálózaton most meginduló fejlesztési munkák elsősorban ezeket a legtipikusabb baleseti helyzeteket kívánják megelőzni – vázolta a projekt fő célját Börzsei Tibor, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója.
A most kezdődő fejlesztésekhez szorosan kapcsolódik az Állami Autópálya Kezelő másik, építési engedélyköteles közlekedésbiztonsági beruházásokat tartalmazó tervezési projektje is. Ennek keretében egyebek mellett az M3-as bevezető szakaszának korszerűsítésére, több veszélyes csomópont körforgalommá alakítására, egyes pihenőhelyeken a kamionparkolók számának növelésére készülnek el a tervek várhatóan jövő tavasszal.
Hamarosan az M3-as bevezetőjén kezdődik a munka.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
14 perce
-
Lengyelország nem lazít, már Von der Leyenékkel is letárgyalták
körülbelül 1 órája
-
Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
2 órája
-
Egy gyanúsított már megtört? Új fejlemények az újvidéki tragédia ügyében
2 órája
-
A németeket is kezdi zavarni, ami Gázában történik
2 órája
-
A mexikói bűnbandák beszálltak a mérgező fémüzletbe
3 órája
-
Olyan választ kapott Donald Trump Samuel L. Jacksontól, hogy a fal adja a másikat
3 órája
Mfor.hu Top24
- Van egy kis baj Orbán Viktor egymilliós ígéretével
- Új korlátozásokat vezet be a MOHU
- Szerdán és pénteken újabb számok miatt aggódhat az Orbán-kormány
- Akár tízmillióval is drágább lehet egy panellakás az új hitel miatt?
- Orbán Viktor a korrupcióról, Azahriah-ról és az egészségügyről beszélt
- Előzetesbe került a volt miniszter is a Budapest-Belgrád vasúton történtek miatt
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf még sokáig szeretne a Hungaroringre járni
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten 2025. július 31. 07:09
- Itt az orosz válasz Trump fenyegetésére 2025. július 29. 12:27
- Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány 2025. július 28. 11:43
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Lengyelország nem lazít, már Von der Leyenékkel is letárgyalták
Marad a határellenőrzés az uniós határokon is, majd szeptemberben megnézik, mire jutottak.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Egy gyanúsított már megtört? Új fejlemények az újvidéki tragédia ügyében
Miniszter és helyettese is előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított vallomást tett.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
TRIBE: különleges dizájnhotelek Európa új pontjain
13:01
-
Mozart városa – ahol ma mindenki őt ünnepli, de egykor elzavarták onnan
11:11
-
Török turisztikai számok az idei első félévről
17:05
-
Egy méltatlanul mellőzött kistestvér: átadták a felújított Dandár fürdőt
13:01
A vidék hírei
-
Halálos baleset a 25-ös úton
11:35
-
Horváth László: Figyelni kell arra, amit Dopeman most mond
07:49
-
Tüntetést tartott Hadházy Ákos Hatvanpusztán – a rendőrség megtiltotta az emelőkosár használatát
17:26
-
Mezőkeresztes visszavonta az önazonossági rendeletét, pedig elsők voltak a bevezetésében
11:49
-
Mozgalmas augusztus vár a Dobó István Vármúzeumban – irodalom, történelem és családi élmények a középpontban
09:52
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Itt az orosz válasz Trump atomtengeralattjáróira – hadihajók futottak ki
2025. augusztus 3. 11:48
-
Olyan választ kapott Donald Trump Samuel L. Jacksontól, hogy a fal adja a másikat
2025. augusztus 3. 13:29
-
Újabb nagy földrengés a Távol-Keleten
2025. augusztus 3. 09:29
-
Vasárnap kivételesen nem csak az orosz drónok és bombák gyilkoltak Ukrajnában
2025. augusztus 3. 12:37
-
A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
2025. augusztus 3. 05:58
