Augusztus 19-én munkanapi, míg augusztus 20-án ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak majd a vonatok. Majd augusztus 21-én, csütörtökön újra munkanap szerinti menetrend lesz érvényben.
A tűzijáték után – a várhatóan megnövekvő utasforgalom megfelelő kiszolgálásának érdekében – Budapest- Nyugati pályaudvarról vonat indul 22 óra 28 perckor Szobra, 22 óra 33 perckor Szolnokra és 23 órakor Szegedre.
Budapest-Déli pályaudvarról 23 óra 20 perckor Győrbe, 22 óra 40 perckor Fonyódra és 22 óra 55 perckor Dunaújvárosba indul mentesítő vonat, valamint augusztus 21-én hajnali 2 órakor Fonyód állomásról Budapest-Déli pályaudvarra is.
Debrecenből 22 óra 46 perckor Mátészalkára és 22 óra 42 perckor Nyírábrányba indul vonat.
Várhatóan a jegypénztároknál nagy sorok lesznek, ezért érdemes az interneten előre megvenni a jegyeket.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Az augusztus 20-ai ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Öt hónapba telt, míg leváltották a beomlott parajdi sóbánya vezetőit
7 perce
-
AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
17 perce
-
Nagy mentés a BUX-tól: formába hozta magát ebédre a pesti tőzsde
32 perce
-
Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
37 perce
-
Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
körülbelül 1 órája
-
Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
körülbelül 1 órája
-
Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
2 órája
Mfor.hu Top24
- Eloltották a tüzet a Mol százhalombattai finomítójában
- Ezt vitte a börtönbe a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy
- Elhalasztották a budapesti Trump–Putyin-találkozót
- Új szabályok az egyedi kormánydöntés útján megítélt támogatásokra
- Százhalombattai Mol-tűzeset: pont a legnagyobb desztilláló üzem gyulladt ki
- Balog Zoltán MNB-s tízmilliókról is dönthetett ökumenikus kurátorként
- Ezért düböröghetnek a kamionok szerda éjjel
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Lázár János az asztalra csapott: rendkívüli vizsgálatot rendelt el
12:12
-
Szenvednek az ipari és az építőipari vállalatok a kiszámíthatatlan gazdasági környezet miatt
11:54
-
Végre megoldódhat a zártkerti ingatlanok körüli évtizedes jogbizonytalanság
11:31
-
Nem fest jó képet a munkaerőpiac
11:13
-
Ez betesz Putyinnak, nagy fordulat USA és India kapcsolatában
10:52
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elmenne valamelyik Menetre október 23-án? - SZAVAZÁS
11:25
-
Szabadidejében mentett túrázókat a Bükk-fennsíkon a rendőrség ügyeletvezetője
09:01
-
Kulturális Bizottság: szégyenteljes eljárás a színház vezetői pályázatok meghallgatásánál
08:34
-
Gyakran felhős idő, időnként eshet is
07:50
-
Elmarad a Trump–Putyin-találkozó
19:14
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Óriásit blöffölt Trump a budapesti csúccsal?
2025. október 21. 17:20
-
A budapesti Trump–Putyin-találkozó már nincs tervben „a közeljövőben”
2025. október 21. 19:40
-
Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
2025. október 22. 10:57
-
Könnyen bíróság előtt találná magát Putyin, ha bemerészkedne a lengyel légtérbe
2025. október 21. 13:46
-
Varga Mihály az euró bevezetéséről is beszélt
2025. október 21. 17:41
