Szárad a Balaton
G.-Tóth László, a Balatoni Limnológai Intézet vezetője arról beszélt: az utóbbi egy-másfél évtizedben új jelenség a Balatonnál, hogy nyaranta nőtt az aszály veszélye, telente pedig egyre kevésbé fagy be a Balaton. Javaslata szerint a jövőben kutatni kellene a tó halállományának nagyságát, eloszlását, továbbá, hogy mennyire jelennek meg a Balaton vízében is a gyógyszermaradványok.
Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy "száradási" folyamat figyelhető meg a Balatonnál. Míg 1999-ig minden évben több víz érkezett a területre, mint amennyi elpárolgott, elfolyt, illetve amennyit elhasználtak belőle, az utóbbi 13 évben hétszer is előfordult, hogy negatívvá vált a vízmérleg.
A szakember szerint a jövőben egyebek közt fejleszteni kell a vízrajzi monitoringrendszert, pontosítani kell a vízállás-előrejelzést, és szükség lenne a Kis-Balaton Balatonra gyakorolt hatásának megbízhatóbb feltárására.
+30 centi jól jönne
Kravinszkaja Gabriella, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakértője a klímaváltozás hatásainak mérséklésére a vízszint emelése mellett a tómeder mélyítését, valamint a vízminőség-védelmi rendszernek kiépített Kis-Balaton víztározóként való komplex hasznosítását javasolta. A becslések szerint ezek 180 millió köbméternyi, vagyis 30 centiméternyi vízszinttöbbletet hoznának a tónak.
|
| A Balatonátfutás nem lenne jó móka... |
628 tonnányi horgászsiker egy év alatt
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a horgászcélokat szolgáló halgazdálkodásról, a halállományt leginkább károsító kárókatonákról és orvhalászokról beszélt, valamint felvetette, hogy meg kellene tiltani a busaszaporítást a tó vízgyűjtőjén lévő tógazdaságokban, így onnan bizonyosan nem kerülhetne busa a Balatonba.
A társaság adatai szerint nőtt a balatoni horgászzsákmány: tavaly összesen 628 ezer kilogramm volt, ami mintegy 112 ezer kilogrammal több az előző évinél.
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.




