A két szakaszból álló beruházásra Gárdony önkormányzata 291 millió forint, illetve a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács 288 millió forint uniós forrást nyert. Ezenkívül a tanács a kormánytól további 150 millió forint támogatást kapott a fejlesztés megvalósítására.
Az Agárd, Gárdony és Velence belterületén megvalósuló beruházás az út megépítése mellett kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztését és gyermekbarát elemek kiépítését is tartalmazza. Ezenkívül több új híd épül és néhány helyen közvilágítást is létesítenek a kerékpárutak mellé.
A parlamenti képviselő a távlati tervekről szólva elmondta: további kilenc szakasszal és 32,6 kilométerrel bővítenék a Velencei-tó körüli kerékpárút hálózatot és ehhez 1,7 milliárd forintot igényelnek a kormánytól. Jelezte, hogy elképzeléseiket támogatja Garancsi István miniszterelnöki megbízott is. Amennyiben ezek a tervek valóra válnak, akkor jó minőségű utakon körbe lehet kerékpározni a tavat.
A már elkészített fejlesztési koncepció szerint több helyen párhuzamos kerékpárutak épülnének a helyi lakosság által ma is használt utak mellé. 2016 végéig megvalósulna a Dinnyés-Pákozd, a Pákozd-Katonai Emlékpark, a Nadap-Sukoró, a Nadap-Velence, a Nadap-Pázmánd és a Pázmánd-Kápolnásnyék közötti szakasz, valamint elkészülne a Mészeg-hegyre felvezető, illetve a Kápolnásnyék és Velence belterületén létesítendő útszakasz is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




