Ma délelőtt kevesebb helyen - főként a keleti, északkeleti országrészben, valamint a nyugati határ mentén - számíthatunk kisebb esőre. Később azonban az ország szinte teljes területét elérheti egy csapadék mező: délen jelentős mennyiségű eső hullhat. Az északias szél kezdetben északnyugaton és északkeleten lesz erős, napközben szinte mindenhol felerősödik, a Dunántúlon és keleten többfelé viharossá fokozódik. A hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul - írja az Időkép.
Péntek délutántól már veszít erejéből a szél, de még többfelé marad élénk, északnyugaton erős. A csapadéksáv ezen a napon is felettünk vesztegel, esőből nem lesz hiány, marad a borult idő. Nap végére azonban már gyengülni látszik a csapadékhullás. A hőmérséklet napközben csupán 7-13 fokig emelkedik.
Szombaton felszakadozik a felhőzet, sokfelé kisüt a Nap és már csak helyenként alakulhat ki gyenge eső. A hajnalok csípősek lehetnek, 3-7 fokig hűl a levegő, az Északi-középhegységben fagypontig vagy fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. A változó irányú szél a hétvégén jellemzően gyenge, mérsékelt lesz.
Vasárnap csapadék már nem valószínű és előreláthatólag a hét elején sem kell tartanunk újabb csapadékzóna érkezésétől. Várhatóan gyengén felhős, napos idő lesz jellemző. Az egyre hűvösebb hajnalokat követően, 10-13 fokig melegszik napközben a levegő.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Fenntarthatatlan az uniós költségvetés?
20 perce
-
Az unió 2027 végéig teljesen felszámolja az orosz gáz- és olajimportot?
körülbelül 1 órája
-
Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
2 órája
-
Szárnyasrakétákat vetettek be az oroszok
2 órája
-
Válságba került a Kína által vezetett csoport
3 órája
-
Nincs mese, árat emelhetnek a benzinkutak
3 órája
-
Rossz kezdés a hazai, pozitív az európai tőzsdéken
4 órája
- Kiderült, hogy miért állt elő Orbán Ráhel az amerikai egyetemmel
- Az euróval majdnem nullára hozta a forint
- Brutális számokkal zárta tavalyi évét az MCC alapítványa
- Veszélyben a kormánymédia? – a falusi szavazók elérésére indít országos újságot a Tisza Párt
- Donald Trump megint nagy bejelentést tett
- Kiderült az igazság: a Szülői Hang kiperelte Pintér Sándoréktól az eltitkolt adatokat
- Valami furcsa történik a kínai akkugyárban
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
- Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól 2025. július 4. 08:30
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Az unió 2027 végéig teljesen felszámolja az orosz gáz- és olajimportot?
Az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban erről is beszélt.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Tiszta Hang néven indít országos újságot a Tisza Párt
08:27
-
Stabil a Tisza-tó vízszintje, miközben rekordokat dönt az alacsony vízállás a Tiszán - VIDEÓ
07:59
-
Szeles idő esővel, záporokkal
07:08
-
Még tart a viharkárok felszámolása
18:39
-
Megújul az egri piac körüli Katona tér a tervek szerint – 600 millió forintos fejlesztést szeretne a polgármester a Katona téren
16:18
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Emelkedett az állampapírok hozama
2025. július 8. 13:31
-
Putyin tudja, hogy hol van a NATO Achilles-sarka
2025. július 8. 19:23
-
Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
2025. július 8. 13:10
-
Szárnyasrakétákat vetettek be az oroszok
2025. július 9. 10:52
-
Válságba került a Kína által vezetett csoport
2025. július 9. 10:11
