Vasárnap északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, csapadékkal, erős széllel. Eleinte esőre számíthatunk az északnyugati, dunántúli és középső tájakon, majd a délután folyamán az északkeleti országrész kivételével az esőt egyre többfelé havas eső váltja fel. A magasabban fekvő tájakon és a Dunántúlon néhol havazásra is számíthatunk.
Kezdetben enyhe lesz még az idő, a front mögött azonban visszaesik a hőmérséklet, gyors lehűlésre számíthatunk. A nap első felében 3-8 fokig is emelkedik a hőmérséklet, a nap második felében ugyanakkor országszerte gyorsan csökken a hőmérséklet. Éjjel tovább hűl a levegő, ismét számíthatunk többfelé gyenge fagyra. Mindezzel együtt a szél napközben is élénk, erős lesz. Főként az északi, északnyugati tájakon és a Dunántúlon többfelé viharos, 80 km/h körüli széllökések is kísérhetik az északnyugatias szelet.
A jelentős hőmérséklet-ingadozás az erős széllel együtt a szervezetünket is fokozottan igénybe veheti - írja az Időkép.hu.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
34 perce
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
körülbelül 1 órája
-
Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
3 órája
-
Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
17 órája
-
Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
17 órája
-
Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
18 órája
-
A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
18 órája
- Így várta a propaganda Nagykanizsán Magyar Pétert
- Ez az adat fáj igazán a magyar nyugdíjasoknak – A hét ábrája
- Korrigált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a nyugdíjasok élelmiszerutalványával kapcsolatban
- Utolső fázisban a Tisza Párt 106 képviselőjelöltjének kiválasztása
- Üresen árválkodik a Farkas Bertalan Űrközpont – konditerem lehet belőle?
- „Nem épül meg a nagymarosi erőmű” – jelentette ki Lantos Csaba
- Hétfőtől megint kemény hete lesz a magyar kormánynak
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben 2025. július 10. 08:49
- Emelkedett az állampapírok hozama 2025. július 8. 13:31
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Történelmet írt a hazai részvényindex
09:09
-
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára
07:07
-
Itt az amerikai hidegzuhany Európának
06:06
-
Moszkva katonai kudarcának oka Ukrajnában, hogy a műholdas hírszerzésben végleg alulmaradtak
05:05
-
Izgalmas időszak jön az albérletpiacon
16:04
-
MÁV: figyelmeztető piktogramok a balatoni vasúti átjárókban
08:08
-
Egy közel 10 ezer éves ősi város, ahol a török nők szava döntött
07:07
-
Balaton-átevezés – több mint négyezren lapátoltak a tavon
07:07
-
Így találhatod meg álmaid szállodáját Máltán jó áron
05:05
-
Emirates: az idei nyár legkeresettebb úti céljai
14:02
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
2025. július 12. 10:34
-
Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
2025. július 12. 14:45
-
Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
2025. július 13. 06:11
-
Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
2025. július 12. 10:01
-
Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
2025. július 12. 16:31
