1p
Benyújtotta szanálási tervét a pénzügyi nehézségekkel küszködő LOT lengyel nemzeti légitársaság a szakminisztériumnak. A vállalat talpra állítását célzó tervekben van leépítés, járatmegszüntetés és gépvisszamondás is.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

 

A Gazeta Prawna című lap beszámolója szerint a központi adminisztrációban 360, a légi személyzetnél 320 fős elbocsátást terveznek. Fokozatosan megszüntetik a közeli külföldi városokba - például Bécsbe - közlekedő járatokat, a belföldieket pedig teljes egészében a LOT-hoz tartozó Eurolot veszi át.

Az újság úgy tudja, hogy a társaság felmondja a brazil Embraer repülőgépgyárral 29 gép lízingelésére kötött szerződést és helyettük meg nem nevezett számban Boeing 737-800-asokat szerez be. Visszamondják továbbá három Boeing 767-es lízingelését, a hosszú távú járatokat azzal az öt Dreamlinerrel akarják megoldani, amelyek az év végéig érkeznek a LOT-hoz.

A LOT mintegy 66 százaléka az államé, további közel 25 százaléka azoknak a cégeknek a tulajdonában van, amelyek a LOT átalakításán dolgoznak. A fennmaradó valamivel kevesebb mint 7 százalék a munkavállalók kezében van. Az állam tavaly decemberben 400 millió zloty tőkeinjekciót juttatott a cégnek, ennek engedélyezését Brüsszel egy megfelelő átalakítási terv elkészítéséhez kötötte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG