A Malév februári csődje óta rengeteg olyan utast nyert, akik eddig Budapestről utaztak pl. a Balkánra vagy Kelet-Európába.
A cseh légitársaság 64 illetve 48 férőhelyes ATR 72-500, valamint ATR 42-500 típusú gépei átlagosan naponta már 4-5 alkalommal teszik meg az utat a két főváros között.
Éppen idén ünnepelték Budapest és Prága légi összeköttetésének 75. évfordulóját, amit idén februárig közösen üzemeltetett a magyar és a cseh nemzeti légitársaság, a Malév kiesésével azonban a CSA Czech Airlines egyedül maradt ezen a piacon - áll a Budapest Airport közleményében.
A Budapest és Prága közötti légi összeköttetés népszerűségét jól jelzi, hogy tavaly csaknem 150 ezer utas közlekedett ezen a vonalon – igaz, ennek kb. felét korábban még a Malév adta.
A cseh nemzeti légitársaság a SkyTeam szövetség tagjaként tavaly 4,2 millió utast szállított Prága és 59 célállomás között a Budapest Airport közleménye szerint.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
A cseh nemzeti légitársaság a téli menetrend életbe lépésekor, vagyis október 28-tól indítja a heti 10 új járatpárt a magyar és a cseh főváros repülőtere között, így 31-re növelve járatait - közölte a Budapest Airport csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vámháború: Trump üzent Kínának
10 perce
-
Elszaladt a ló a németekkel
38 perce
-
Érzékeny veszteséget szenvedtek el az ukránok
körülbelül 1 órája
-
Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
körülbelül 1 órája
-
Perlusz László: a 10 százalékos emelés a plafon a jövő évi minimálbéreknél
körülbelül 1 órája
-
Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2 órája
-
Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
2 órája
Mfor.hu Top24
- Borulhat minden Romániában, a miniszterelnök lemondását követelik
- Ember nem tudja követni, hány cége van Mészáros Lőrincnek
- Meglepetéssel is készül Orbán Viktor október 23-án, Magyar Péter sem maradt csöndben
- Zelenszkij bekeményít: nincs kivonulás!
- Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
- Rácz András: nem érdemes túl sokat várni a budapesti találkozótól
- Nagy baj van a Fidesz háza táján az elemző szerint
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Nemzetközi
Érzékeny veszteséget szenvedtek el az ukránok
Több mint 50 ukrán drónt lőtt le az éjjel az orosz légvédelem.
körülbelül 1 órája
Vásárló
Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Tűzparancsot kaptak a brit fegyveres erők
08:59
-
Vannak olyan országok, ahol az emberek életük 20 százalékát betegségben töltik
05:26
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Tűz a Mol százhalombattai finomítójában – hajnalra körülhatárolták a lángokat
08:38
-
Így lesznek nyitva a boltok a négynapos hosszú hétvégén
08:06
-
Hidegebb idő, merevebb ízületek – hogyan előzd meg a fájdalmat?
07:36
-
Semjén Zsolt: „Zsolti bácsi egy szimbólum – az ártatlanul megtámadott emberé”
19:15
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
2025. október 20. 11:10
-
Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
2025. október 20. 10:56
-
Úgy tűnik, nem keletről érkezik Putyin Budapestre
2025. október 20. 19:58
-
Zelenszkij: nem adjuk a Donyec-medencét
2025. október 20. 17:14
