A Budapest Airport közleménye szerint a Transavia.com heti négy alkalommal - hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap - közlekedik Budapest és Amszterdam között új típusú Boeing 737-700 típusú repülőgéppel, amin egyszerre akár 189 utas ülhet. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette, utóbbi továbbra is napi három járatot kínál a magyar és a holland főváros között. A Transavia.com az Air France-KLM csoport tagja.
Szintén szerdán indította el Budapest és Larnaca között üzemelő járatát a Wizz Air. Larnaca korábban ugyancsak a Malév kínálatában volt, így két hónap szünet után ismét van légi összeköttetés Budapest és Ciprus között, hetente kétszer. A Wizz Air járatnyitásának másik fontos momentuma, hogy ezzel megérkezett a légitársaság hatodik Budapesten állomásoztatott gépe, amely szintén egy Airbus A320. A Wizz Air ezzel a budapesti repülőtéren a legnagyobb flottával rendelkező légitársaság lett.
Pénteken újabb fapados légitársaság érkezik, a prágai székhelyű SmartWings, amely heti 2 Budapest-Párizs járattal indít, nem sokkal ezután pedig Barcelona is a kínálatában lesz. A SmartWings a menetrend szerint üzemelő járatok mellett a nyári időszakban charter járatokat is üzemeltet majd kedvelt görög és bolgár üdülővárosokba.
Elindult a Budapesten az újonc Transavia.com diszkont légitársaság amszterdami járata, valamint a Wizz Air ciprusi, Larnaca és Budapest között repülő járata. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette, míg Larnaca csak a Malév kínálatában volt elérhető.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
14 perce
-
Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
37 perce
-
Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
körülbelül 1 órája
-
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
2 órája
-
Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
2 órája
-
Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
3 órája
-
Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kapitány István a leggazdagabb miniszter
- Hozzányúlt a védett benzinárak rendszeréhez a kormány – de mit jelent mindez?
- Sokkal több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt
- Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
- Vitézy Dávid új videóban pörkölt oda Lázár Jánosnak
- Nagy változásokra készül a Fidesz, de Orbán Viktort így is újraválasztanák
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
17:01
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új, modern sportpályát adtak át a Pásztorvölgyiben
19:03
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.





