A SAS heti hat járatot működtet majd Koppenhágába, ezek szombat kivételével minden nap közlekednek, Oslóba pedig kedden, csütörtökön és vasárnap indulnak majd a gépek. Az előzetes tervek szerint a két járatot többféle típussal, köztük Airbus A320-asokkal, Boeing 737-esekkel, Bombardier CRJ-900-asokkal és McDonell Douglas MD82-esekkel repüli a SAS.
Júniustól további új útvonalakat jelentenek be, modernizálják a flottát és felfrissítik a SAS dizájnját is - mondta Stefan Eiche, a SAS általános értékesítési vezetője a csütörtöki, járatnyitó sajtótájékoztatón. Kérdésre válaszolva a vezető elmondta, Stockholmba kapacitás-problémák miatt nem tudnak egyelőre járatot indítani Budapestről, de ez később változhat.
A sajtótájékoztatón felszólalt a dán, a norvég és a svéd nagykövet, beszédükben mindhárman a Magyarország és a skandináv államok közötti gazdasági és turisztikai kapcsolatok erősítését hangsúlyozták, hozzátéve: évente több tízezer turista érkezik Svédországból és Norvégiából Budapestre.
A SAS Scandinavian Airlines Dánia, Norvégia és Svédország közös légitársasága, a Star Alliance légiszövetség egyik alapító tagja. A társaság 136 úticélra repül Európába, Ázsiába és Amerikába, 2012-ben összesen 28 millió utast szállított. A SAS 2013-ban 47 új útvonalat indít el, ennek része a budapesti járatok nyitása is.
A nyári menetrend életbe lépésével négy év után visszatért a SAS Scandinavian Airlines Budapestre, a légitársaság heti kilenc járatot üzemeltet Oslóba és Koppenhágába. Az első járat még vasárnap érkezett Budapestre.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
11 perce
-
Foci-vb: ünneprontók ünnepe
körülbelül 1 órája
-
Hőkupola ide vagy oda, a globális klímavédőknek annyira nem sürgős
3 órája
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
16 órája
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
17 órája
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
18 órája
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
18 órája
Mfor.hu Top24
- Foci-vb: meggondolta magát a gép, brutális az előnye ennek a válogatottnak
- Az akkugyárak környezetszennyezése a magyar mezőgazdaságot is veszélybe sodorja
- Guller Zoltán újabb helyről távozik
- Pácban ez a település, talán a fizetésekre se futja
- Leleplezés a BBC-től: gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot reklámozhatott az Insta
- Magyar Péterék belekóstolhattak Amerikába
- Áder János alapítványa után kockázatos befektetések sora maradhat hátra
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
18 órája
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
21 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
2026. július 4. 11:47
-
Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
2026. július 4. 11:16




