Az irodát Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere, Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója és Kósa Margó, a Fiatal Vállalkozókért Alapítvány elnöke nyitotta meg.
Horváth Gergely az ünnepélyes megnyitó előtti sajtótájékoztatón elmondta: tavaly több mint 2 millióan keresték fel a Tourinform irodákat országszerte.
Az irodák munkatársai magyar és idegen nyelveken is rendelkezésre állnak, hogy a vendégeket a szálláshelykínálatról, a vendéglátóhelyekről, a közlekedési lehetőségekről, különböző programokról, látnivalókról, illetve szolgáltatásokról tájékoztassák.
Nagy Gábor Tamás hangsúlyozta, a Budai Várban működő irodában egyedi kínálatokat is megtalálhatnak az érdeklődők. A szállás- és éttermi foglalásokon túl programokat, rendezvényeket is szerveznek majd az iroda munkatársai.
Az idén júniusig további két Tourinform iroda megnyitása várható még, Berettyóújfalun és Kiskunfélegyházán.
A Budai Várban nyílt meg szerdán a 137. Tourinform Iroda, amelytől a turisták hatékony tájékoztatását várja az egyik legkedveltebb turisztikai, világörökségi helyszínen a fenntartó Fiatal Vállalkozókért Alapítvány és a Tourinform irodák szakmai irányítását ellátó Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.).
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
7 perce
-
Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
25 perce
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
44 perce
-
Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
körülbelül 1 órája
-
Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2 órája
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
12 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
13 órája
Mfor.hu Top24
- Tartogatott egy kis meglepetést az Alkotmánybíróságnak a Magyar Közlöny
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
- Magyar Péter elárulta: hamarosan eltűnhet a vármegye elnevezés?
- Hegedűs Zsolték már nem ismerik fel az arcokat
- Kiakadt Áder János Magyar Péter szavai miatt
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
- Megnyitották a pénzcsapot: itt már közel 500 milliárd forintnyi támogatást fizettek
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Lendületben a hazai fizetőeszköz.
7 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre hatékonyabbak az ukrán dróntámadások, már a vízellátás is akadozik egyes orosz fennhatóságú területeken
06:12
-
Különutas magyar sikersztori: Száguldanak a kötvényárak, szárnyal a forint
05:47
-
Nem Horvátország lett a magyarok első számú nyári úti célja
16:54
-
Hiába fellebbezett a Google, fizetniük kell
16:11
-
Lengyelországban is nagyot ment a Mol
15:29
Turizmus Online cikkei
-
HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom
06:46
-
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
06:10
-
Miért ülnek le folyton a norvég szurkolók a futball-vb idején a földre, és kezdenek el evezni?
06:01
-
Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt
05:55
-
Tokajra került az „Év Pincészete” díj
05:47
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2026. július 2. 13:59
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



