Története legnagyobb leépítésére készül a Verizon: az Egyesült Államok legnagyobb telekommunikációs cége 15 ezer embernek mond fel – írja a Reuters. Ez azt jelenti, hogy a vállalat elküldi jelenlegi dolgozóinak 15 százalékát. A leépítés már a jövő héten megtörténik, a vállalat részvényeinek értéke 1,5 százalékot emelkedett a hír megjelenése után.
Az óriáscéget október elejétől új ügyvezető igazgató, Daniel Schulman vezeti. Schulman szerint alapjaiban át kell alakítani a cég kiadási oldalát, és azt is elmondta: rengeteg lehetőséget lát arra, hogy a vállalat költséghatékonyabban működjön. A harmadik negyedévben a legnagyobb versenytársak, az AT&T, valamint a T-Mobile is sokkal több új előfizetőt vonzottak, mint a Verizon, ami kényszerhelyzetbe hozta a vállalatot.
Az amerikai techcégek, köztük az Amazon is nagymértékű leépítéseket hajtottak végre az elmúlt években.
Egyre távolabb a 330-as dollár-forint árfolyam.


