1p

A svéd H&M csoport, a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi lánca megkezdi oroszországi üzleti tevékenységének felszámolását a "jelenlegi működési problémák és a jövő kiszámíthatatlansága miatt".

A cég március 2-án függesztette fel értékesítését Oroszországban az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt. A H&M hétfői közleményében egyebek között az szerepelt, hogy "alapos értékelést követően lehetetlennek tartottuk az Oroszországban folytatott üzleti tevékenység folytatását a jelenlegi helyzetben".

A cég bejelentette továbbá, hogy korlátozott időre újra nyitja oroszországi üzleteit, hogy eladja a megmaradt árukészletet. A H&M számításai szerint a felszámolással kapcsolatos költségek mintegy 2 milliárd svéd koronát (190 millió dollárt) tesznek ki, ami a vállalat folyó harmadik negyedévi pénzügyi kimutatásaiban jelentkezik.

A H&M hatodik legnagyobb piaca volt a tavalyi utolsó negyedévben Oroszország, ahonnan bevételeinek 4 százaléka származott. A H&M 2009 óta volt jelen Oroszországban, ahol több mint 150 üzletet nyitott. (MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Közbelép a milliárdos: nem tiltják be a TikTokot Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:51
Frank McCourt Project Liberty cége és a The People's Bid-ből álló konzorcium hivatalos ajánlatot tett a kínai ByteDance cégnek a TikTok egyesült államokbeli eszközeinek megvásárlására — ezzel elkerülheti amerikai betiltását.
Vállalat 2025 tényleg fantasztikus év lehet – a légiutas-kísérőknek
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 14:01
Európa legnagyobb légitársasága nagy bejelentést tett.
Vállalat A kampányévébe fordult reformátusok furcsa közbeszerzésére derült fény
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 09:18
Érdekes dolog történt: az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány gyermeküdültetési szolgáltatásokra kiírt közbeszerzéseit nem más, mint saját cége, az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. nyerte meg.
Vállalat A Meta beáll az X mögé: felhagy tényellenőrző programjával
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 18:01
A Meta a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain – jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
Vállalat Innovatív ajánlatokkal indít a One, a munkatársak az ügyfél felé fordítják gépeiket
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:42
A Vodafone és a DIGI utódja hétfőn hivatalosan is elindította – már egységes arculat alatt – szolgáltatásait a Westend bevásárlóközpontban. 
Vállalat Nagy az érdeklődés, de kisebb kivárás is tapasztalható az MBH Banknál az új KKV Technológia Plusz Budapest hitelprogram iránt
Natív tartalom | 2025. január 6. 09:00
Az új, európai uniós forrásból megvalósuló program október 28-án indult és már nagy érdeklődés tapasztalható, főleg szolgáltatóipari vállalatok részéről, különösen az egészségiparból, de nagyon sok igény érkezett a feldolgozóiparból is.
Vállalat Joe Biden protekcionista lépéssel fékezte meg a japán terjeszkedést
Privátbankár.hu | 2025. január 4. 07:45
A japán Nippon Steel az amerikai US Steel acélipari céget szerette volna megvenni, de ehhez nem kapott elnöki hozzájárulást.
Vállalat Az iPhone még fél kézzel kapaszkodik az import mobilok mélybe zuhanó kínai piacán
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 17:46
A külföldi mobilkészülékek értékesítése Kínában, beleértve az Apple termékeit is, 47,4 százalékkal esett tavaly novemberben, az egy évvel korábbihoz képest.
Vállalat Az argentin elnök láncfűrésze az égig ér
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 16:01
Argentína állami légitársasága csökkenti a személyzetét, az útvonalai számát és az utasoknak nyújtott ingyenes szolgáltatásokat a lehetséges eladása előtt.
Vállalat A határ a csillagos űr? Új vezérigazgató-helyettest nevezett ki a 4iG, izgalmas területekért felel
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 12:16
Űripari, műholdgyártási, UAV-technológiák fejlesztésével és gyártásával, továbbá drónvédelemmel és védelmi digitalizációs szolgáltatásokkal foglalkozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG