4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Néhány nappal már azelőtt eldőlt a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. felé irányuló pénzpumpa beindítása, hogy a vonatkozó kormányrendelet megjelent volna a forrás biztosításáról. 2020 utolsó napjaiban majdnem 21 milliárd forintot toltak az alig pár hónapos cégbe.

A cikk eredetileg laptársunk, az mfor.hu oldalán jelent meg.

A Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. a Hajdúnánásra tervezett motorsport aréna és versenypálya megépíttetésére és majdani üzemeltetésére hozták létre még 2020 szeptemberében. A 3 millió forintos jegyzett tőkével alapított társaság meglehetősen gyorsan megkapta azt a forrást, amit a 2021-es költségvetésben bocsátottak rendelkezésére autó-motorsport támogatás címszó alatt. Mint arról lapunk elsőként beszámolt a költségvetési törvényjavaslat alapján, 2021-ben 20,4 milliárd forintot terveznek elkölteni a pályával összefüggésben; a forrás a versenyhelyszín megépítésének első fázisát hivatott biztosítani.

Ám hiába a büdzsében rögzített elképzelés a jelek szerint már tavaly év végén megkapta a cég a neki szánt összeget - derül ki a cégbírósági dokumentumokból. Sőt, a tőkeemelés már akkor eldőlt, amikor a kormányhatározat hivatalosan még meg sem született. Lássuk csak a tényeket! A 2020. december 16-án született alapítói határozat szerint 2020. december 15-én született meg az a felügyelőbizottsági határozat, melyre hivatkozva megtörtént a tőkeemelés összesen 20,9 milliárd forint összegben.

A kép illusztráció (Fotó: Pixabay)
A kép illusztráció (Fotó: Pixabay)

A kormány a forrás átcsoportosításáról december 16-án döntött, ám az csak az éjjeli órákban megjelent Magyar Közlöny vonatkozó határozatának megjelenésével lett biztos és hivatalos. A felszínen azonban csak a tízmilliárdos tőkeinjekciónek egy kisebb hányada látszik.

A Kft. cégkivonata szerint ugyanis a jegyzett tőke csak félmilliárddal emelkedett. A dokumentum szerint 2020. december 16-án változott 3 millió forintról 503 millióra - ezt a cégbíróság majd' egy hónappal később, 2021. január 12-én jegyezte be. A "maradék" 20,4 milliárd forint helyére a cég december 16-án született alapítói határozata világít rá: az összeg a társaság tőketartalékának javára kerül befizetésre.

A pénz megérkezésére azonban majdnem két hetet kellett várnia a Kft.-nek, annak ellenére, hogy az alapító határozatban rögzítette: vállalja, hogy 5 munkanapon belül a tőkeemelés teljes összegét átutalja a társaság bankszámlájára. A banki igazolás szerint ugyanis az összeg könyvelése csak december 28-án történt meg.

Milliós fizetéseket kapnak a dolgozók

Egy tavaly novemberben keltezett dokumentumból, mely a cég MNV által a HUMDA Zrt.-nek való átadásról szól, más érdekesség is kiderül. Annak ellenére, hogy egy alig pár hónapos cégről van szó, nagyon alacsony dolgozói létszámmal, busásan megfizetik az alkalmazottakat.

Bár ekkor a szűk két havi működése során nagy eredményeket nem ért el a Kft, költségei mégis keletkeztek az alkalmazottak révén. A foglalkoztatással összefüggésben 13,1 millió forintot számoltak el a 4 dolgozóra, ami 1,5 milliós átlagkeresetet eredményezett a november végi állapot szerint.

A cég előzetes mérlegében a 2020-as várható állapotot is szerepeltették, mi szerint a teljes bérköltség 40 millió forintra emelkedhet december végére a 13 millióról. Ez a létszám bővítésével van összefüggésben, a várható átlagos statisztikai létszámnál ugyanis 10 főt tüntettek fel. Így az átlagos kereset 1,3 millió forintra mérséklődhet.

A decemberi létszámbővítés egyébként nem véletlen, az év utolsó hónapjában ugyanis már gőzerővel beindultak az előkészítő munkálatok. December 8-án írták ki ugyanis azt a közbeszerzési eljárást, mely során az autó- motorsport versenypálya, a kapcsolódó autó- és motorsport komplexum területének tervezésére keresnek vállalkozót. A napi.hu cikke szerint a bíráló bizottság elnöke Kósa Lajos, fideszes országgyűlési képviselő, társelnök Kováts András, a bizottság tagjai pedig Finta Sándot, Gábor István, Balogh Balázs építészek, Marosán Andrea település tervező, valamint Tüske Zsolt közlekedés építőmérnök. A tenderen várhatóan februárban hirdethetnek eredményt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG