3p
Az idei évben rekordösszeget dugott a multinacionális, beruházást tervező vállalatok zsebébe az Orbán-kormány az egyedi kormánydöntések révén. A legtöbb pénz a debreceni BMW-gyár kapta, a legtöbb állást a ContiTech hozta létre.
Forrás: MTI/ Koszticsák Szilárd

Szinte minden szempontból rekordév volt 2018 az egyedi kormánydöntésekkel megítélt támogatások területén - derül ki a kormány honlapján közzétett frissített támogatási listából. Eszerint december 11-ével bezárólag összesen 86,5 milliárd forintnyi támogatás kiosztásáról döntött a kormány. Ezekkel hazánkban beruházást tervező vállalatok projektjeit támogatták.

A korábbi csúcs 2017-ben volt, amikor 71 milliárd forint odaítéléséről döntöttek, a dobogó harmadik fokára pedig 2016 került a megítélt majdnem 64 milliárd forinttal. 2010 óta pedig összesen 346 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a cégeket, akik beruházásaikkal több mint 45 ezer új munkahelyet hoztak létre.

Idén egyébként a létrehozott munkahelyek tekintetében is rekord született, hiszen a cégek a beruházásaiknak köszönhetően 8761 főnek tudnak állást biztosítani. Bár a támogatási összeg majdnem 22 százalékkal haladja meg a 2017-es évit, az új állások tekintetében csak minimálisan, 1,7 százalékkal szárnyalta túl az idei év az előzőt.

A támogatások és a munkahelyek eredője, hogy a kormány idén 9,8 millió forintot adott egyetlen új munkahelyért. A korábbi évekre visszatekintve kiderül, 2018-ban jöttek létre ilyen formában az egyik legdrágább pozíciók. Ennél magasabb fajlagos támogatást ugyanis csak 2016-ra kaptunk, akkor kicsivel több mint 11 millió forint támogatás jutott egyetlen új munkahelyre.

Idén a legtöbb pénzt

  • a debreceni BMW-gyár kapta támogatásként, 12,3 milliárd forintot,
  • 8,1-8,1 milliárdot juttatott a kormány a koreai SK Battery Hungary Kft.-nek és a Zoltek Vegyipari Zrt.-nek,
  • 5,5 milliárdot kapott a Krones Hungary Kft.,
  • 4,5 milliárdot pedig a Robert Bosch.

Hiába azonban a kiemelkedő támogatás, nem feltétlenül az imént felsorolt beruházásokhoz köthető a legtöbb új munkahely. Ebből a szempontból az élen a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. áll, ők összesen 897 új állást hoznak létre, a kormány ehhez pedig "mindössze" 2,8 milliárd forintnyi támogatást adott. Második helyen a BMW-beruházás áll 645 új pozícióval, a dobogó harmadik fokára pedig a BP Business Service Centre Kft. és a Krones Hungary Kft. beruházása hozza létre, egyaránt 500-500 embert tudnak majd felvenni.

(mfor.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG