3p

Kijött a JP Morgan Chase második negyedéves jelentése.

Csökkenő bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a második negyedévben a JP Morgan Chase, amely az amerikai nagyvállalatok közül elsőként hozta nyilvánosságra gyorsjelentését. A legnagyobb amerikai bankcsoportra úgy tekintenek, mint a szélesebb értelemben vett gazdaság állapotát híven tükröző barométerre.

A kedden közzétett beszámoló adatai szerint a JP Morgan Chase bevételei 31,4 milliárd dollárt tettek ki április-júniusban, 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 33,8 milliárd dollárnál. Ezen belül a nettó kamatbevételek 8 százalékkal, 12,9 milliárd dollárra, míg a nem kamatjellegű bevételek 7 százalékkal, 18,5 milliárd dollárra csökkentek.

A pénz- és tőkepiacok robusztus teljesítménye, valamint az összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciók erős növekedése mellett is lassult a kereskedési tevékenység és gyengén alakult a fogyasztói hitelezés a koronavírus-járvány megfékezésével párhuzamosan újrainduló gazdaságban.

A befektetési banki üzletág bevételei 28 százalékkal, 8,1 milliárd dollárra estek vissza, ami jórészt a kötvénykereskedés erős, 44 százalékos visszaesésének tudható be. Elemzők számítottak a csökkenésre, mivel a tavalyi második negyedévben, a járvány első hullámából való felocsúdás időszakában rekorderedményt tudott elkönyvelni a bank a befektetési üzletágban.

Nem erre számítottak.
Nem erre számítottak.

Ahogy a járványügyi korlátozásokat lazították, és a gazdasági helyzet normalizálódott, csökkent a pénzügyi piacokon tapasztalt példátlan volatilitás, amely a bank kereskedési eredményeit tavaly április-júniusban megdobta.

Az adózott eredmény 11,95 milliárd dollárt, részvényenként 3,78 dollárt tett ki az idei második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 4,68 milliárd dollárral, egy részvényre vetítve 1,38 dollárral. A teljes profit 155 százalékkal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 174 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Elemzők 29,97 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 3 dollár 21 centes nyereségre számítottak.

A vártnál nagyobb nyereség részben annak köszönhető, hogy újabb 3 milliárd dollár szabadult fel a koronavírus-válság miatt nem fizető hitelekre félretett tartalékokból. Ezt az egyszeri tételt nem számolva 3,03 dollárra rúg az egy részvényre jutó nyereség. A JP Morgan Chase még mindig 23 milliárd dollárt tart a nemfizető hitelekre képzett céltartalékban.

Az amerikai nagybankok közül a Goldman Sachs ugyancsak kedden, a Bank of America és a Citigroup szerdán, a Morgan Stanley pedig csütörtökön hozza nyilvánosságra második negyedéves beszámolóját.

Tőzsdenyitás előtt egy órával az elektronikus kereskedésben 0,98 százalékos mínuszban, 156,45 dolláron forogtak a JP Morgan Chase részvényei. Az utóbbi 52 hét alatt 91,38 és 167,44 dollár között mozgott az árfolyam. Az egy évvel ezelőtti szintnél több mint 64 százalékkal volt magasabb a hétfői 158 dolláros záróárfolyam.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG