2p

A távol-keleti szigetország adatvédelmi hatósága felfüggesztette a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-alkalmazást.

A dél-koreai adatvédelmi hatóság közölte, hogy felfüggesztették a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-alkalmazást, miután a cég elismerte, hogy nem vette figyelembe a hatóság személyes adatok védelmére vonatkozó előírásait – írja a Reuters. A betiltás egyelőre az új letöltésekre vonatkozik, egészen addig, amíg a kínai vállalat olyan fejlesztéseket nem hajt végre, amik az ország adatvédelmi törvényeinek is megfelelnek. Dél-Korea egyébként nem az első ország, ami ilyen tiltást vezet be, több másik nemzet és cég is korlátozta már a kínai MI használatát.

Az ázsiai országban az app korábbi letöltései még működnek, csak újabb letöltésekre nincs lehetőség, illetve a DeepSeek webszolgáltatása is elérhető.

A kínai startup a múlt héten jogi képviselőket nevezett ki Dél-Koreában, és elismerte, hogy részben figyelmen kívül hagyta az ország adatvédelmi törvényeit. Hasonló problémák miatt tiltották be például Olaszországban is az alkalmazást.

A felmerülő kétségekre válaszolva a kínai külügyminisztérium szóvivője február 6-án még azt mondta, hogy a kínai kormány nagy jelentőséget tulajdonít az adatvédelemnek és a biztonságnak, amit a törvényeknek megfelelően meg is véd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG