3p
Veszélybe sodorták a védelmi minisztériumot.

Pert indít a Google ellen a belga Védelmi Minisztérium, a vádak szerint a internetes szolgáltató a védelmi tárca külön kérésére sem törölt műhold képeiről nemzetbiztonsági szempontból érzékeny létesítményeket. Védelmi szempontokra hivatkozva a kormány külön kérvényt nyújtott be, hogy bizonyos épületek – repterek, atomreaktorok – képeit homályosítsa el, vagy törölje ki az adattárból, a cég azonban nem reagált a kérésekre – írja a Reuters.

A Google már korábban is sok megkeresést kapott különböző kormányhivataloktól, szerintük ugyanis a vállalat különböző programjai – Google Earth, Google Maps és a Street Wiew – alááshatják bizonyos épületek biztonságát. A Google szerint sajnálatos, hogy a védelmi minisztérium ilyen eszközökhöz folyamodott, mivel az utóbbi két évben velük is folyamatos összhangban működtek, és rendre eleget tettek az ilyen jellegű kéréseiknek.

Te is törölheted a képedet

A Google térkép szolgáltatását több mint egymilliárdan használják évente, a személyiségi jogok védelme pedig elkerülhetetlenül kikényszerítette a cégtől, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára is bizonyos képek kitörlését, elhomályosítását a rendszerben. A Google erre egyébként is figyel: a fényképek döntő többségén rendre ki vannak takarva az arcok, rendszámtáblák, stb. Sok esetben nem csak a személyes adatok védelme, hanem a biztonsági kockázat is döntő erejű: a családi erőszakok áldozatait fogadó menedékek környékét szinte mindig eltüntetik a kíváncsi szemek elől - írja a Daily Dot.

Razziáztak a Google-nél: ezeken kell változtatniuk

Kötelezettségvállalással zárult a Google elleni versenyfelügyeleti eljárás. Részletek >>>

Ettől függetlenül az évek során a cég számos olyan fotót készített, amivel kényelmetlen helyzetbe hoztak másokat – vagy éppen bűncselekményeket kaptak lencsevégre. 2010-ben az Egyesült Államokban egy Google-autó például szemtanúja volt, ahogy egy brooklyni bodega előtt pár úriember kábítószer kereskedelmet folytatott az utcán. Ugyanebben az évben a német lakosság három százaléka szavazott az cég utcanézet projektre ellen, így a Google nem folytatta ott a programot. Ennek köszönhetően a mai napig jellemzően csak a nagyobb városok (Berlin, Frankfurt) vannak teljesen leképezve, de még ezen felvételek többsége is 2010 előtt készült.

Bár magunk is kérhetjük a Googletől, hogy homályosítsa el arcunkat vagy otthonunkat, érdemes vigyázni: az egyszer törölt fényképek már soha nem hozatók vissza, a korábbi és a jövőben készült fényképek is homályosak lesznek. A vállalat egyébként nem rejti véka alá ezen szokását, a felhasználási feltétekben világosan kijelentik, hogy nem tartják meg az eredeti képeket sokáig és nem áll módjukban később kiadni ezeket.

Pofátlanul átvágott mindenkit a Google: még mindig gyűjtik az adatokat?
Úgy tűnik, a vállalatóriás mégsem tett eleget a hatályos törvényeknek és továbbra is megőriz minden személyes információt az általunk meglátogatott helyekről. A vizsgálat alapján be is perelik a céget, mivel megkerülte a nemrégiben bevezetett rendelkezést a személyes adatok gyűjtésével és tárolásával kapcsolatban. Összeszedtünk pár tippet, ami segíthet megvédeni az internetre felvitt adatainkat. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG