2p

Spanyolországban építi fel első európai elektromosautó-gyárát a kínai SAIC Motor, amely többek között az MG Motor és a Maxus márkákról ismert. A döntés azért is figyelemre méltó, mert a cég korábban Magyarországot is mérlegelte mint lehetséges helyszínt, végül azonban a spanyolországi Galícia lett a befutó.

A SAIC Motor beruházásának értéke 200 millió euró, az új üzem pedig több mint 2300 munkahelyet hozhat létre a térségben. A tervek szerint az építkezés 2027-ben indul, a gyártás pedig 2028 végén kezdődhet meg a ferroli kikötő és As Pontes között kijelölt területen. A kapacitás éves szinten akár 120 ezer jármű is lehet – számol be róla a Haszon.hu.

A projekt részeként a kikötő közelében jármű-összeszerelő és logisztikai ipari parkot alakítanak ki. Ez arra utal, hogy a SAIC a jövőbeli európai terjeszkedésének egyik fontos bázisaként tekint a spanyol fejlesztésre. A galíciai tartományi vezetés stratégiai jelentőségűnek minősítette a beruházást, és vállalta az engedélyezési folyamat felgyorsítását.

Piaci átrendeződés

A madridi kormány is támogatta a projektet. A Reuters szerint ebben szerepet játszhatott Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök tavaszi kínai látogatása, amely után látványosan megerősödtek a spanyol–kínai ipari kapcsolatok. A SAIC számára a galíciai gyár különösen fontos lépés, mivel ez lesz a vállalat első saját gyártóegysége az Európai Unióban.

A döntés Magyarország szempontjából érzékeny fejlemény. A hazai autóipar az elmúlt években több nagy ázsiai beruházást is bevonzott – köztük a BYD szegedi üzemét. A SAIC viszont végül Spanyolországot választotta, ami azt mutatja, hogy több európai ország is egyre erősebb ajánlatokkal próbálja magához csábítani a kínai autógyártókat – fogalmaz a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG