4p
Alig egy hét múlva indul a világ eddigi legnagyobb űrrakétája, egy lépéssel közelebb kerültünk Musk álmának valóra váltásához.
Forrás: spacex.com

Arról már korábban is írtunk, hogy igen komoly terveket szövöget Elon Musk az űrutazást illetően, a Hold mellett egyebek mellett a Marsra szeretne embert juttatni a SpaceX vezére. Ahogy Muskot ismerjük, sosem a levegőbe beszél, ha őrült ötletekről van szó, a legfrissebb Twitter-bejegyzése szerint pedig nem is kell már sokat várnunk: a Falcon Heavy február hatodikán indulhat az első útjára, írja a Bloomberg.

Az esemény ráadásul teljesen nyilvános lesz, mi több, a NASA a tervek szerint 195 dollárért helyjegyeket is árult a kilövőállomásra, hogy a szerencsések élőben nézhessék az űrtörténet egyik újabb mérföldkövét – a bulihoz pezsgő és egy gravírozott pohár is jár, és percek alatt elkapkodták az összeset. A meghirdetése után ráadásul akkora tumultus alakult ki, hogy egy rövid időre le is állt a Kennedy Space Center honlapja.

Valódi bestia

A Falcon Heavy egyébként az eddigi legnagyobb űrrakéta, amit valaha építettek – mintegy 64 tonna összsúly képes magával vinni alacsony Föld körüli pályára (ilyen magasságban kering a legtöbb műhold, valamint a Nemzetközi Űrállomás is).

Az eddigi legnagyobb bestia. Forrás: spacex.com

Ennél többre csak a Saturn 5 nevű holdrakéta volt képes (ezt használta a NASA az 1969-ben beteljesült Apollo 11-es programnál is), ám az 1973-ban repült utoljára. Ráadásul, míg a kisebb testvére, a Falcon 9-es rakétát 9 darab Merlin-típusú hajtómű lövi fel, addig a Falcon Heavy-n 27 darab (!!!) kapott helyet – ez mintegy 18 747 repülőgép tolóerejének felel meg.

Van egy kis különbség a Falcon 9 és a nagytesója, a Falcon Heavy között - néhány ezer repülőgép tolóereje, például. Forrás: spacex.com

A mostani rakéta nem csak az első lépés az emberek Marsra juttatása felé, de egyben rendkívül fontos mérföldkő is az űrkutatás területén. A Falcon Heavy segítségével ugyanis sokkal nehezebb eszközöket, komolyabb műholdakat, teleszkópokat, adott esetben nemzetbiztonsági eszközöket is Föld körüli pályára lehet majd állítani, remélhetőleg potom pénzért. Fontos ugyanakkor, hogy a Falcon HV még nem lesz képes le is szállni a Marsra, de pályára már állhat a Vörös bolygó körül.

Kiválasztották: ők lehetnek az első emberek a Marson >>>

Szép, szép, de mibe kerül mindez?

Musk még 2016-ban tartott egy előadást Az ember, mint interplanetáris lény témában, ez ugyanakkor ügyesen elkerülte a költségek és a szükséges kormányzati engedélyek kérdését, ugyanakkor már tartalmazott néhány számadatot. Az elsődleges tervek között szerepel az űrutazás „elérhetővé tétele” – korábban épp a SpaceX tervezte, hogy gazdagok számára biztosít majd látogatásokat az űrbe, potom 200 ezer dollárért kínálva az élményt. A tervek szerint ezt az üzlettervet fejlesztené tovább Musk – vagyis, hogy ne csak a sztratoszférába, hanem egyenesen a Marsra juthassunk el egy „átlagos amerikai otthon” áráért.

A 15 éve alapított magán-űrvállalatot jelenleg nagyjából 21 milliárd dollárra becsülik a szakértők (2017 júliusi adatok alapján), Musk szerint a rakéták szükséges módosításokhoz, fejlesztésekhez és a prototípus legyártásához legalább 10 milliárd dollárra lenne szükség - és akkor ez még nem a Falcon Heavy, hanem maga az a rakéta lesz, ami le is tud majd szállni a Marsra. Amennyiben azonban minden „szuperjól” megy, úgy akár már tíz éven belül, élő emberrel tesztelhetik majd a technológiát, 15 éven belül pedig megkezdhetjük az utazást a Mars felé.

Mi a helyzet az aszteroidabányászattal?

A Marsexpedíció mellett az aszteroidabányászat lehet az űrkutatás legújabb frontja. Ha egyszer a Föld kifogy a nyersanyagból, ez lehet az egyik menekülőút. A technológia még kiforratlan, a kutatások költsége pedig - bocsánat - csillagászati. Mégsem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy ki birtokolhatja majd a trillió dollárokat érő égitesteket? Magyarország talán egyetlen űrjogászát, Dr. Tari Fruzsinát kérdeztük. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG