2p
Németországban törvényt hoznak a közösségi autómegosztó szolgáltatások támogatásáról.

A városi közösségi autómegosztó szolgáltatások felhasználóinak száma egyre gyorsuló ütemben emelkedik Németországban, a piacon tevékenykedő cégek érdekképviseletének (Carsharing Verband) adatai szerint tavaly már 1,26 millióan voltak, ami 25 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Előrejelzésük alapján a következő időszakban évente 50 újabb városban indul vagy klasszikus autómegosztó szolgáltatás - amelynek lényege, hogy a kerékpármegosztó rendszerekhez hasonlóan a kocsit a kijelölt állomásokon lehet átvenni és leadni -, vagy új típusú, úgynevezett free floating autómegosztó rendszer, amelyben a felhasználók a közlekedés szabályainak betartása mellett bárhol otthagyhatják az autót, ha már nincs rá szükségük, illetve beülhetnek a flottához tartozó első szabad kocsiba, amely a közelben parkol.

A négy vezető szolgáltató - Car2Go, DrieNow, Flinkster, Cambio - tavaly nagyjából 12 ezer autót üzemeltetett, valamennyi szolgáltatót együttvéve pedig 15 400 autómegosztós kocsi futott a német utakon. Ez a szám 2020-ig évente rendre 11 és 19 százalék közötti mértékben emelkedhet. A szolgáltatás így eléri a tömeges mértéket, és a berlini vezetés megítélése szerint az ágazat fejlődése révén a helyzet megérett arra, hogy szabályozzák a piac működését.

Komoly előnyt jelentene

A tartományi kormányoknak és gazdasági érdekképviseleteknek véleményezésre szerdán megküldött tervezet szerint az autómegosztók kiváltságokat kaphatnának, elsősorban ingyenes vagy csökkentett díjazású parkolási lehetőséget.

Ugyanakkor feltételekhez kötnék a szolgáltatást, a javaslat alapján egyebek között elő kell írni, hogy árkedvezmény jár a tömegközlekedési bérlettel rendelkező felhasználóknak, a hagyományos meghajtású autók esetében pedig meg kell szabni, hogy 2018-ra 95 grammra kell csökkenteni a kilométerenkénti átlagos szén-dioxid-kibocsátást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG