6p

Az OLED kijelzős plasztikon felvillannak a rakéta ablakai fizetéskor, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója együttműködésében egy különleges bankkártya jelent meg a bank kínálatában, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste felmérése szerint a szülők  többsége fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban beszéljenek a pénzügyekről. A bank a tavaly kiadott edukációs mesekönyv, a Cserebere az erdőben mellett az idén a gyerekek nyelvén megfogalmazott kisokossal is segít a szülőknek.

Ha a gyerekek biztonságos, élményszerű módon ismerkedhetnek meg a digitális fizetéssel, az hosszú távon is megalapozhatja a felelős pénzkezelést. Az Erste Cseperedő Bankszámlához korlátozott számban igényelhető, Magyarországon elsőként elérhető OLED kijelzős Visa bankkártya játékos formában segít megérteni a kártyás fizetés működését. A vidám, élénk grafikai elemek között kapott helyet az a rakéta, amelynek ablakai  minden fizetés alkalmával felvillannak, a miniatűr OLED kijelző ugyanis közvetlenül az NFC-termináloktól kapja az energiát – ismertette Szincsák Gyula, a Visa szenior fizetési megoldások szakértője.

A rakéta ablakai felvillannak fizetéskor
A rakéta ablakai felvillannak fizetéskor
Fotó: Erste

Az Erste korábban átfogó felmérést készíttetett arról, hogy a szülők milyen problémákkal szembesülnek gyermekeik pénzügyi nevelése során. A bank számára az Europion készített reprezentatív felmérést, amelyben összesen 426 olyan szülő vett részt, aki 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevel.

A felmérés szerint a szülők többsége (60 százalék) nyitott arra, hogy a mindennapi kiadások fedezésére bankkártyát (fizikai vagy digitalizált formában) adjon gyereke kezébe. A szülők többsége szerint a bankkártya segít átláthatóbbá tenni a gyermek költéseit, és csaknem minden második válaszadó úgy gondolja, hogy a kártya nagyobb biztonságot nyújt a készpénzhez képest.

A szülők visszajelzései alapján a gyerekek többsége már rendelkezik alapvető ismeretekkel a bankkártya-használatról: például 47 százalékuk tudja, hogyan kell fizetni kártyával. Ugyanakkor a válaszadók tudatos korlátokat is fontosnak tartanak: 62 százalék preferálja a napi költési limitet, míg online vásárlási limitet 53 százalék, napi készpénzfelvételi limitet pedig 52 százalék állítana be.

Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője, Szincsák Gyula, a Visa szenior fizetési megoldások szakértője és Füstös Móni gyermeknevelési szakértő
Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője, Szincsák Gyula, a Visa szenior fizetési megoldások szakértője és Füstös Móni gyermeknevelési szakértő
Fotó: Erste

Zsebpénz

Az Erste felmérése szerint, míg a kisebb gyerekeknek alkalomszerűen, kevesebb zsebpénzt adnak a szülők (ha egyáltalán adnak), a 11-14 éves korosztály esetében viszont már a rendszeresen adott zsebpénz a jellemző, általában havonta legfeljebb 1-9 ezer forint összegben. A válaszok alapján a szülők a gyermek életkorának növekedésével egyre tudatosabban vezetik be a zsebpénzt, és mind nagyobb összeget bíznak rájuk – vagyis a legtöbb családban a pénzügyi nevelés fokozatos, a gyermek fejlődéséhez, érettségéhez igazodik.

A zsebpénzt érdemes a gyermek számára nyitott saját bankszámlára utalni, a szülők így a banki eszközök használatát is meg tudják tanítani, miközben a szülőknek is nagyobb átláthatóságot és biztonságot nyújt.

Pénzügyi nevelés gyerekeknek

A szülők nagy többsége (81 százalék) fontosnak tartja, hogy gyermeke megismerkedjen az alapvető pénzügyi fogalmakkal – derül ki a felmérésből.

A pénzügyi témák ugyan nem minden családban kerülnek elő napi szinten, ám a szülők jelentős része mégis tudatosan figyel arra, hogy időről időre beszélgessen ezekről gyermekével. A válaszadók csupán 5 százaléka mondta azt, hogy még nem kerültek szóba gyermekével a pénzügyek, pedig a felmérés szerint tízből egy szülő nehéznek érzi ezt a feladatot. Támogatásként sokan használnak valamilyen eszközt (59 százalék) a pénzügyi edukációhoz: leginkább társasjátékot mesekönyvet vagy rajzfilmet, de többen jó megoldásnak tartanak ehhez valamilyen applikációt, illetve weboldalt is.

A válaszadók szerint elsősorban a szülő és a család feladata a pénzügyi edukáció, míg második helyen az óvodát és az iskolát, harmadik-negyedik helyen pedig a bankokat és a médiát jelölték meg.

Újra elérhető a sikerkönyv

Az Erste ezt az igényt felismerve kereste meg tavaly a Pagony Kiadót, hogy együtt alkossanak meg egy olyan mesét, amellyel a szórakoztatáson túl alapvető gazdasági, pénzügyi ismereteket kaphatnak a gyerekek, játékos formában. Így született meg a Cserebere az erdőben című mesekönyv, amely akkora sikernek bizonyult, hogy kevesebb mint két hónap után több ezer példányban újra kellett nyomtatni.

Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője a gyermekek pénzügyi nevelésének fontosságáról beszél
Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője a gyermekek pénzügyi nevelésének fontosságáról beszél
Fotó: Erste

A banknál most újra elérhetővé vált a könyv: akik a szeptember végéig futó akció ideje alatt Erste Cseperedő Bankszámlát nyitnak gyermeküknek, ajándékba kapnak egy példányt – mondta el Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője.

A könyv egy hasonló kampány részeként tavaly jelent meg. A mesekönyv ötletét kutatással igazolták, sikerét pedig a többezres újranyomás és az idei második kampány bizonyítja. Idén a könyv egy pénzügyi kisokossal és a Pagony TV-n nézhető animációval egészült ki – válaszolta a kommunikációs vezető kérdésünkre.

Pénzügyi kisokos kisgyermekes szülőknek

Az Erste a „Cserebere az erdőben” mellett mostantól egy húsz kérdésből, illetve az ezekre adható válaszokból álló „kisokossal” is segít a szülőknek egyszerűbbé tenni a gyerekek pénzügyi edukációját. A bank honlapjáról mindenkinek ingyen letölthető digitális füzetben olyan kérdések szerepelnek, amiket valóban gyerekek tettek fel a szüleiknek a pénzről:

Miért kell a szülőknek dolgozni? Miért kell a boltban fizetni az ennivalóért? Hogy jön pénz a falból? Ki csinálja a pénzt, nem kérhetünk tőle?

A válaszokat az Erste hazai és nemzetközi szakértői Füstös Móni gyermeknevelési szakértő segítségével dolgozták ki, a gyermekek nyelvezetét használva, az életkoruknak megfelelően.

A bank kampányának középpontjában a könyv és az edukáció áll
A bank kampányának középpontjában a könyv és az edukáció áll
Fotó: Klasszis Média/Bózsó Péter

A gyerekek többek között – az általuk leggyakrabban feltett kérdésekre válaszolva – megtudhatják, hogy „a több pénz nem azt mutatja, hogy mennyire jó vagy rossz valaki, valaki lehet nagyon jó ember kevés pénzzel és fordítva is. Attól leszünk jó emberek, hogy hogyan viselkedünk másokkal és mit csinálunk a pénzünkkel.”

Külön tanácsokat is kaphatnak a kisiskolások a konkrétabb kérdésekre is a kisokos alapján: előfordul, hogy két dolog ugyanolyan, és alapanyagból is készül, mégis az egyikért többet kell fizetni, mert a gyártója neve már önmagában megnöveli az árat.

A bank és a szakemberek segítségével valóban hasznos megoldásokat és segítséget kaphatnak az érdeklődő szülők. Fejezzük be mi is pozitív kicsengéssel beszámolónkat, a pénzügyileg tudatos mesekönyv utolsó mondatának gondolatával: Szigfrid szajkó fiókáinak már könnyebbek lesznek a telek!

* Az ajánlat nem teljeskörű, az akció részleteiről a bank weboldalán tájékozódhat: Erste Cseperedő Bankszámla gyerekeknek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG