2p
A magyar szolgáltatók egyelőre nem terveznek korlátlan internetet adni a játékosoknak.
EPA/CHRISTIAN BRUNA

Amerikában elérte a Pokemon őrület a mobilszolgáltatókat is, az amerikai T-Mobile tegnap jelentette be, hogy különböző extra szolgáltatásokat és egy éves korlátlan előfizetést kínálnak a Pokemon Go játékosoknak. A hírre felbuzdult az egész világ, egyebek mellett Magyarországon is petíciót indítottak a játékosok a három nagy szolgáltatónak, hogy ne számolják bele a havi keretbe a játék generálta adatforgalmat, írja a HVG.

A magyar játékosoknak azonban csalódniuk kell: a Telekom és a Vodafone sem tervez ilyen jellegű akciót, a Telenor azonban, bár egyelőre nem terveztek ilyet, nem zárkózik el a lehetőségtől. Magyarországon egyébként jelenleg a Magyar Telekom és a UPC kínál korlátlan internetet, igaz, néhány megkötéssel.

Játéknak indult, de egy új tech-korszak lehet belőle?

Alig telt el két hét azóta, hogy a Nintendo és a Niantic a feje tetejére állította a világot az új mobiljátékával, a hatás azonban elvitathatatlan. Az emberek tömegével vonultak utcára, hogy virtuális lényeket fogjanak, ez pedig nem csak a hétköznapi, de a gazdasági és a technológiai életben is óriási változásokat generál – nem is beszélve a vállalat részvényeiről, ami azóta is szárnyal. Elérkezett a kiterjesztett valóság 3D-je? A cikk folytatását itt olvashatod. >>>

Pokemon Go: segítünk megérteni, mivel játszik innentől a gyereked

Ha egy játékra egy hét alatt többen keresnek rá, mint a pornóra, akkor sejthető, hogy valami nagy dologról van szó. A világ legújabb (vagy inkább régi?) őrülete a Pokemon Go: a zsebszörnyecskék gyűjtögetése végre valóssággá vált, és csakhamar meghódította az egész világot, köztük hazánkat is. A Privátbankár.hu elment vadászni, hogy megmutassa és elmagyarázza, miről is szól ez az egész. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG