4p
Lassan teljesen visszatér a G-nap előtti állapotokhoz az ismét kormányközeli tulajdonba került Hír TV. A Privátbankár.hu értesülései szerint beadta felmondását Major-Ádám Andrea, a Célpont szerkesztő-riportere, ismét feltűnik viszont a csatornán az oknyomozó műsor korábbi arca, Losonczi Kata. Augusztus óta számos kormánykritikus újságíró távozott a televíziótól, helyüket kormányközeli médiumoktól érkezett újságírók vették át.
Major-Ádám Andrea és Tiborcz István párbaja a Célpontban.  Forrás: Youtube

Felmondott a Hír TV-nél Major-Ádám Andrea, értesült a Privátbankár.hu. A Célpont című oknyomozó magazin szerkesztő-riportere, aki kérdésünkre megerősítette a hírt, ezen a héten búcsúzik a csatornától.      

A Célpont arca volt

Major-Ádám Andrea a Simicska-Orbán szembefordulásként aposztrofált G-nap után vált a televízió egyik arcává. Vele és Medgyesi Miklóssal indult újra 2016 őszén a Célpont című oknyomozó magazin, amelyhez rövidesen csatlakozott  Báthory Róbert, az RTL Klub szerkesztő-riportere,  M. Kiss Csaba, a Story4 Hír 24 című műsorának vezetője, valamint Varga G. Gábor, az akkor bezárt Népszabadság szerkesztő-újságírója.

A Célpontot azzal a fő céllal élesztette újra a televízió akkori vezetése, hogy feltárja a hatalom visszás ügyeit. Ez – egy másik megközelítés szerint – egybevágott a csatorna akkori tulajdonosának, Simicska Lajosnak az érdekeivel, aki nem titkoltan meg akarta buktatni a kormányt. (A két narratíva nem zárja ki egymást.)

Major-Ádám Andrea a Célpontban. Forrás: Youtube

A műsor rendszeresen foglalkozott a  magyar kormány és a hozzá kötődő gazdasági érdekcsoportok korrupciógyanús ügyeivel, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és más kormányközeli üzletemberek terebélyesedő cégbirodalmával, a szintén kormányközeli romaszervezet, a Lungo Drom botrányaival, szavazatvásárlási ügyekkel és az állami beruházásoknál elpárolgó pénzekkel.

Van barátja?

Ebben a műsorban produkálta egyébként Major-Ádám Andrea és Tiborcz István a modernkori magyar sajtótörténet egyik legabszurdabb párbeszédét. A késő őszi napsütésben játszódó nagyjelenetben előbb elhangzik Tiborcz István legendás mondata  – „De mi közük van hozzá?” (az üzleti ügyeihez) –, majd a beszélgetés egészen váratlan síkra terelődik. Miközben a Hír TV riportere ismételten a cégeiről kérdezi a miniszterelnök nagyvállalkozó vejét, ő széles mosolyok kíséretében a magánéletét kezdi firtatni.

- Maga idejön, és áll a ház előtt, és videóznak engem. (...) Én is kíváncsi vagyok, hogy van-e magának barátja.
- Kérdezze meg!
- Van-e barátja?
- Férjem van.
- Van egy férje. Hogy hívják a férjét?
- Nyugodtan utánakereshet.
- De válaszoljon! Hát érti, de most...
- De én nem ezekről kérdeztem.
- De hát engem meg ez érdekel, hogy van-e férje. Olyan szép!
- De én meg cégügyekről érdeklődtem.
- Én értem, de én meg a magánügyeiről szeretnék érdeklődni.

A performansz ennél a pontnál véget ért, de itt újra megtekinthető (a 13. percnél kezdődik a show):



Tudomásunk szerint egyébként ez volt Tiborcz István utolsó hosszabb fellépése: a kormányközeli vállalkozó az elmúlt években gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől.

Vissza a kormányhoz

A Célpont július eleje óta szünetel – ekkor jelentették ugyanis be, hogy Simicska Lajos egy, a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló üzletembernek, Nyerges Zsoltnak adta el cégbirodalmát, így a Hír TV-t is. Az új tulajdonos augusztus elején a G-nap előtti szakmai vezetést nevezte ki a csatorna élére, amely számos ellenzékinek tartott újságíró-szerkesztőt elbocsátott, számos munkatárs pedig felmondott. A váltást úgy kommunikálták, hogy visszatértek a régi, konzervatív értékekhez.   

A távozókat a régi-új szakmai vezetés a kormányközeli médiából pótolja: a Magyarország élőben című műsort az Echo TV-s Földi-Kovács Andrea, a Csörtét Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese és az Echo TV Informátor című műsorának szerkesztője, a Szabadfogást Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője vezeti.

Emellett információink szerint visszatér az Echo TV-től Losonczi Kata, a G-nap előtti Célpont szerkesztő-műsorvezetője is, aki a G-nap után hagyta el a televíziót. Most ismét saját műsora lesz a Hír TV-n, de ez nem a Célpont lesz. Úgy tudjuk, hogy az oknyomozó magazin nem indul újra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
Vállalat Prémiumügyfeleinek kedveskedik az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 15:52
Az UniCredit bejelentette a „Prime by UniCredit Bank” új, prémium ügyfelei számára kidolgozott szolgáltatási modelljének indulását, egyszerre kilenc közép- és kelet-európai piacon – Bulgáriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG