2p
Továbbra sem jutott dűlőre a szakszervezet és a vezetés.
Bevásárlókocsik a vasárnap zárva tartó bécsi úti Tesco áruháznál Budapesten 2015. március 22-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Még nem született megállapodás a sztrájk-követelésekről a munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), valamint a Tesco Global Áruházak Zrt. képviselői között, ezért szeptember 11-én folytatódnak a tárgyalások - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).

Nem áll az alku, jön a sztrájk – kiakadtak a Tesco dolgozói >>>

A KASZ és a KDFSZ nem kötött semmilyen megállapodást a munkáltatóval.

Sztrájhelyzet van

Karsai Zoltán, a KASZ Tesco-alapszervezetének elnöke a sztrájk-követelések közül példaként említette

  • a létszámot,
  • a béremelést,
  • a régóta a vállalatnál dolgozó munkavállalók megbecsülését,
  • a bértorlódás problémáját
  • és a munkaeszközök felülvizsgálatát.

Közölték, a szakszervezetek konstruktívan kívánnak együttműködni a munkáltatóval, ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy továbbra is sztrájkhelyzet van.

Mit mond az áruház?

A Tesco ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a társaság a szerdai egyeztetésen olyan, a munkatársak érdekeit szem előtt tartó megoldás kialakítására törekedett, ami nem veszélyezteti a hosszú távon fenntartható működést.

A Tesco szerint építő jellegű tárgyalások folytak, számos ponton közeledtek az álláspontok, de vannak olyan területek, amelyek további egyeztetést igényelnek. Szeptember 11-én újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, miközben a Tesco több témában is rendszeres találkozókat és közös munkacsoportok felállítását kezdeményezte - olvasható a vállalat közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG