7p
Minimálisan ugyan, de tovább nőtt a határidőben kifizetett számlák aránya. Egyre több megyében szorul 30 százalék alá a késve rendezett számlák aránya, de még így is jelentősen növekedett az átlagos késedelem a piacon. Hol, melyik iparágban kell várni a legtöbbet, melyikben a legnagyobb a fizetési fegyelem?

A Bisnode legfrissebb felmérésből kiderült, az év első felében némileg növekedtek a gazdasági szereplők által használt fizetési határidők Magyarországon. Eszerint míg 2014 és 2015 első két negyedévében 26,5 nap körül mozgott az utólag rendezett számlák átlagos fizetési határideje, addig a mostani érték már a 28 napot közelíti. Annak ellenére, hogy a hitelező vállalatok átlagosan 1,2 nappal növelték a visszafizetési határidőket, a fizetési késedelmek terén is emelkedés volt.

Az átlagos fizetési határidő és késedelem alakulása (napokban). Forrás: Bisnode

A Bisnode adatai szerint az átlagos késedelem meghaladja a 18 napot, míg 2015-ben mindössze 15,7, 2014-ben pedig 15,3 napot kellett a késve fizetett számlákra várniuk a hitelezőknek.

Érdemes a fizetési határidőkön és késések alakulásán felül a határidőben, illetve késve fizetett számlák részarányát is megvizsgálni.

Az év első hat hónapjában ezen a téren is javulás történt, igaz, a mostani 0,37 százalékpontos javulás messze elmarad a 2014 és 2015 első féléve között tapasztalt csaknem három százalékpontos növekedéstől.

Itt kell a legtöbbet várni a pénzünkre

A legnagyobb fizetési határidővel továbbra is a vegyiparban, a gépiparban illetve a számítógép, elektronikai, optikai termékeket gyártó cégek körében lehet kalkulálni, ahol eléri a 40 napot a számlák kiegyenlítésének átlagos határideje.

A legrövidebb terminusban részesülő ágazatok az oktatás, a közigazgatás védelem és a kötelező társadalombiztosítás területén működő cégek 12 illetve 13 nappal. A legkisebb – maximum 11 napos – késedelemmel az egyéb szolgáltatók (9 nap), az ipari gép javítással foglalkozó vállalatok (10 nap), valamint a kiskereskedelmi, élelmiszeripari vagy textilipari cégek (11 nap) fizetnek. Egyes ágazatokban viszont akár 30 nap feletti átlagos késedelem is előfordulhat, ilyen a gépjármű-kereskedelem átlagosan 55 nappal, vagy a humán-egészségügy vagy a művészet, szórakozás, szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalkozások 32, illetve 30 nappal.

Határidőben és késve fizetett számlák arányának alakulása 2014, 2015 és 2016 első félévében

Keleti József, a Bisnode Csoport Country Managere felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos ágazatokban nem árt kiemelt körültekintéssel eljárni, mivel a bútorgyártó és a papíripari cégek körében még az 50 százalékot sem éri el a lejárat előtt fizetett számlák aránya, továbbá ezekben az ágazatokban – csakúgy, mint a művészet, szórakozás, szabadidős tevékenységgel foglalkozó vagy építőipari vállalkozások körében – az országosnál jóval magasabb arányban fordulnak elő 60 napot meghaladó késedelmek.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Vas, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megye cégei kapják a leghosszabb fizetési határidőt üzletfeleiktől számláikra. Esetükben – a Bisnode adatai alapján – a számla kiállítása és lejárata között átlagosan több mint 30 nap telik el. A legkisebb – 24 nap körüli – átlagos számlafizetési határidőkkel Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megye vállalkozásainak kell számolniuk.

Iparágak, melyekkel szemben a leggyorsabban lehet pénzhez jutni 2015 és 2016 első felében

SORREND

ÁGAZAT

ÁTLAGOS PÉNZHEZ JUTÁSI IDŐ KÉSŐ CÉGEK ESETÉN (NAPOKBAN)
2015 1. FÉLÉV

ÁTLAGOS PÉNZHEZ JUTÁSI IDŐ KÉSŐ CÉGEK ESETÉN (NAPOKBAN)
2016 1. FÉLÉV

1.

Oktatás

32

30

2.

Egyéb szolgáltatás

31

31

3.

Bútorgyártás

29

34

4.

Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás

32

34

5.

Ipari gép, berendezés, eszköz javítása

36

37

A legnagyobb fizetési határidővel – átlagosan 32 nappal – Borsod-Abaúj-Zemplén megye cégei számolhatnak, de Hajdú-Bihar, Vas, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megye vállalkozásainak sincs okuk panaszra 30 nap feletti átlagos fizetési határidejükkel. A legszigorúbb számlakiegyenlítési feltételekkel Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Nógrád és Bács-Kiskun megye cégeinek kell számolniuk, náluk ugyanis az átlagos fizetési határidő nem éri el a 26 napot. A legnagyobb késedelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várható, ugyanis az elmúlt 12 hónap alatt átlagosan több mint 30 nappal növekedtek itt a fizetési késések. Pest, Fejér és Csongrád megye cégeinél ugyancsak nagyobb – 20-23 napos – elmaradással kell számolnunk. A legalacsonyabb – mindössze 10 napos – átlagos késéssel Somogy megye cégei büszkélkedhetnek. Őket 11 nappal Győr-Moson-Sopron, Zala és Nógrád megye vállalkozásai követik.

Iparágak, melyekkel szemben a legtovább tart pénzhez jutni 2015 és 2016 első félévében

SORREND

ÁGAZAT

ÁTLAGOS PÉNZHEZ JUTÁSI IDŐ KÉSŐ CÉGEK ESETÉN (NAPOKBAN)
2015 1. FÉLÉV

ÁTLAGOS PÉNZHEZ JUTÁSI IDŐ KÉSŐ CÉGEK ESETÉN (NAPOKBAN)
2016 1. FÉLÉV

1.

Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása

40

72

2.

Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása

45

62

3.

Papíripar

61

58

4.

Vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása, kokszgyártás és kőolaj-feldolgozás

55

55

5.

Gépipar

55

55


Ahol időre

Az év első felében Zala, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb a pontosan fizetett számlák aránya. Őket Pest és a tavaly még listavezető Békés megye követte ugyancsak 71 százalék feletti értékkel. A legtöbb fizetési késedelem Somogy megyében, Budapesten és Vas megyében történt, ahol az időben fizetett számlák aránya 63 százalék alatt maradt. A leglátványosabb javulást Zala megye több mint 10 százalékponttal, illetve Nógrád és Tolna megye több mint 7 százalékponttal produkálta. Ennek köszönhetően Zala megyében meghaladja a 73 százalékot a lejáratra fizetett számlák aránya, de az egy évvel ezelőtt a lista végén kullogó Nógrád és Tolna megye is a középmezőnyig küzdötte fel magát. A legnagyobb visszaesést Békés megyében mértük több mint négy százalékpontos csökkenéssel. Őt ugyancsak számottevő romlással Vas, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye követte.

Megyék, ahol a határidőben fizetett számlák aránya a legmagasabb volt 2016 első negyedévében

SORREND

MEGYE

HATÁRIDŐBEN FIZETETT SZÁMLÁK ARÁNYA 2015

1. FÉLÉV

HATÁRIDŐBEN FIZETETT SZÁMLÁK ARÁNYA 2016

1. FÉLÉV

1.

Zala

62,27%

73,05%

2.

Komárom-Esztergom

68,53%

72,56%

3.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

71,09%

71,66%

4.

Pest

71,27%

71,53%

5.

Békés

75,48%

71,17%

Bár egyre több számlát fizetnek ki határidőben ma Magyarországon, mint a korábbi években, nem szabad figyelmen kívül hagynunk az iparági sajátosságokat, valamint azt a tényt, hogy azok a vállalkozások, akik nem rendelkeznek megfelelő likviditással, egyre hosszabb csúszásokkal lesznek csak képesek kintlévőségeiket rendezni, így az egyes ágazati, illetve regionális karakterisztikák mellett az egyes üzletfelek fizetési szokásait is célszerű megvizsgálni üzletkötés előtt - véli a Bisnode.

Megyék, ahol a határidőben fizetett számlák aránya a legalacsonyabb volt 2016 első negyedévében

SORREND

MEGYE

HATÁRIDŐBEN FIZETETT SZÁMLÁK ARÁNYA 2015

1. FÉLÉV

HATÁRIDŐBEN FIZETETT SZÁMLÁK ARÁNYA 2016

1. FÉLÉV

1.

Somogy

60,82%

60,75%

2.

Főváros

63,28%

62,49%

3.

Vas

66,40%

62,84%

4.

Baranya

63,47%

64,24%

5.

Csongrád

67,34%

65,69%

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG