2p

A Baidu kínai internetes cég veszteséggel zárta a harmadik negyedévet bevételeinek csökkenése mellett.

A Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat 11,23 milliárd jüan (1,57 milliárd dollár) adózás utáni veszteséggel zárta az idei harmadik negyedévet az egy évvel korábbi 7,63 milliárd jüan nyereség után – áll a cég honlapján – számol be róla az MTI.

A Baidu bevétele a szeptember végével záródott három hónapban 7 százalékkal, 31,17 milliárd jüanra (4,38 milliárd dollárra) csökkent éves összevetésben.

A Baidu központjában elgondolkodnak a fejleményeken
A Baidu központjában elgondolkodnak a fejleményeken
Fotó: Wikipédia/N509FZ -

A korrigált kamat- és adófizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 4,43 milliárd jüan (622 millió dollár) volt, ami 49 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi 8,73 milliárd jüanhoz képest. A korrigált EBITDA-marzs 14 százalékra csökkent a tavalyi 26 százalékról.

A vállalat alaptevékenységéből (Baidu Core) származó bevétele 7 százalékkal, 24,66 milliárd jüanra (3,46 milliárd dollár) mérséklődött a harmadik negyedévben.

Az e-kereskedelmi szegmens bevétele 18 százalékkal, 15,3 milliárd jüanra (2,16 milliárd dollár) esett vissza. A felhőszolgáltatásokat és a mesterséges intelligencia fejlesztését magában foglaló részleg bevétele 21 százalékkal, 9,3 milliárd jüanra (1,31 milliárd dollár) ugrott.

A Baidu tulajdonában lévő online videóplatform, az iQIYI bevétele 8 százalékkal, 6,7 milliárd jüanra süllyedt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 2,5 százalékos kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás
PR | 2026. február 6. 13:26
Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó „2=3” akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak a hazai turizmus legkisebb szereplőinek is.
Vállalat Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:05
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját február 5-én Mongóliában – írja közleményében a kínai akkumulátor-gyártó. A modell piaci bevezetése 2026 közepére várható.
Vállalat Startup csúcsot rendeznek Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:50
A startup világ legismertebb arcai beszélgetnek a február 17-i Best of Startups Gálán a KPMG rendezvényhelyszínen, ahol átadják az Év Startupja és az Év Befektetője díjat is.
Vállalat Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:30
Most először egy hazai videojáték-fejlesztő beruházásához nyújt támogatást a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vállalat Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:15
A Toyota Motor Corp. japán autógyártó nyeresége és üzemi eredménye is csökkent a folyó, 2026-os pénzügyi év első kilenc hónapjában. Ennek ellenére a vállalat javította a teljes évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését.
Vállalat Dörzsölheti a tenyerét Trump, mozgásba lendült a kereskedelmi megállapodás
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 07:10
Az indiai kereskedelmi és ipari miniszter arról beszélt, hogy országa hajlandó akár 80 milliárd dollár értékben rendelni Boeing repülőgépeket az Egyesült Államokból.
Vállalat Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:23
Fogaskerekeket és tengelyeket gyártanak majd.
Vállalat Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:07
Kiosztottak 949 millió dollárnyi osztalékot is.
Vállalat Hatalmasat kaszált a Google
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:49
Először jár az Alphabet bevétele 400 milliárd dollár felett.
Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG