Kis gépekkel üzérkedtek, összesen 30 embert állítottak elő.
Vádemelési javaslatot tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elsősorban elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több mint 2 milliárd forint áfát csaltak el. Az elkövetői kör több céget működtetett, a belföldön beszerzett termékeket papíron Szlovákiában értékesítették, majd a szlovák cég papíron magyar bukócégeknek szállította azokat. Utóbbiak egyébként adót nem fizettek, sokszor adóbevallást sem tettek.
Valójában az így számlázott árukat a bűnszervezet tagjai által vezetett webáruházakban és kiskereskedésekben értékesítették Magyarországon, majd egy kettős számlázási program segítségével az ebből származó bevételek egy részét eltitkolták. Ezzel összesen 2,2 milliárd forint adóhiányt okoztak. Az ügyben 30 embert állítottak elő gyanúsítottként, az okozott kár fedezésére a NAV 1,6 milliárd forint értékben zárolta a cégek, valamint a gyanúsítottak számláit, követeléseit, ingatlanjait és vagyontárgyait.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.