6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.

A cég az eseménydús pénteki nap folyamán először a 2025-ös eredményéről számolt be. A 4iG Nyrt. adózott eredménye 21,23 milliárd forint volt tavaly, míg az egyszeri tételektől, a vételár-allokációs hatástól és nem realizált árfolyamhatásoktól megtisztított adózott eredmény 35,96 milliárd forintra nőtt, amely több mint hatszorosa az előző évinek.

A konszolidált nettó árbevétel 733,88 milliárd forintot ért el, ami 6,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az EBITDA 275 milliárd forintra emelkedett, ami 19 százalékos bővülés.

A részletekről Fekete Péter nemzetközi üzleti kapcsolatokért felelős alelnök tartott prezentációt. A kérdésekre ő, illetve csoport befektetői kapcsolatokért felelős vezetője Gáspár Barna tőkepiaci igazgató válaszolt. „Minden napra jut egy jó hír” – említette az alelnök, a csoport intenzív növekedési politikájához tartozó gyakori közlésekre utalva.

A telekom szegmens a meghatározó
A telekom szegmens a meghatározó
Fotó: 4iG

Elért eredmények

A vállalat beszámolója szerint sikeresen lezárult a csoportszintű transzformációs program, amely strukturálisan szétválasztotta a kereskedelmi távközlési és az infrastruktúra-üzletágat. Közlésük alapján a szétválasztás lehetővé teszi az infrastruktúra-üzletág (2Connect) ügyfélkörének diverzifikálását, ami tovább erősítheti a növekedést.

A társaság arról is beszámolt, hogy a 4iG Space&Defence stratégiai akvizíciók révén Magyarország vezető magánvédelmi integrátorává kíván válni. Ennek részeként többségi részesedést szereztek vagy szereznek a Rábában, a Gestamenben, a HeliControlban, az Aeroplexben és a Hirtenbergerben; egyes tranzakciók lezárása 2026-ban várható. Emellett tájékoztatásuk szerint bővültek a nemzetközi védelmi együttműködések a Lockheed Martinnal, a Northrop Grummannal, a Nurol Makinával, az Apex Technologyval, az Axiommal és az Aeronauticsszal.

A 4iG közlése szerint a vállalat a magyarországi távközlésiinfrastruktúra-üzletág konszolidációjára készül, és az e& PPF Telecom Grouppal kötött tranzakciók révén akár 1 milliárd eurós értéknövekedés is elérhetővé válhat.

A társaság kiemelte, hogy jelentősen erősödött a befektetői bizalom: állításuk szerint a részvényárfolyam és a piaci kapitalizáció egyaránt 350 százalékkal emelkedett 2025-ben, aminek eredményeként a 4iG a Budapesti Értéktőzsde legjobban teljesítő részvényévé vált.

A vállalat értékelése alapján a 2025-ös év kiemelkedően erős volt a 4iG Csoport számára. Közlésük szerint nemzetközileg elismert technológiai holdingtársaságként pozícionálták magukat, amely három kulcspillérre épül: IT, távközlés (kereskedelmi távközlésre és digitális infrastruktúrára bontva), valamint űripar és védelem.

Külön szó esett a távközlési piacon kialakítandó kereszttulajdonlásos partnerségről, amivel a csoport expanziós politikáját is illusztrálta Fekete Péter.

A 4iG Távközlési Holding Zrt. és 4iG InfraCo Holding Zrt. nem kötelező érvényű megállapodást írt alá az e& PPF Telecom Grouppal egy lehetséges részvénycserére vonatkozóan. A tervezett tranzakcióval a 4iG Távközlési Holding akár 49 százalékos részesedést is szerezhet a CETIN Hungary-ben, míg az e& PPF Telecom Group akár 38 százalékot is megszerezhet a 2Connectben. A 4iG előrehaladott tárgyalásokat folytat egy egyesült arab emírségekbeli szuverén vagyonalappal a 2Connect további 11 százalékos részesedésének potenciális értékesítéséről.

A tervezett hosszú távú partnerség célja egy költséghatékony kereszttulajdonlási modell kialakítása, amely lehetővé tenné a Yettel számára, hogy 2026 második felétől belépjen a vezetékes internet piacra a 2Connect hálózatán keresztül, míg a One Magyarország 2028-tól a CETIN mobilinfrastruktúráját használná. Az ilyen kapcsolatot hosszú távú házasságként jellemezte az alelnök.

Jövőbeli tervek

A divíziók közötti integráció folytatódik (mind az organikus növekedés, mind a nagyszabású akvizíciók révén), amelyet a digitális infrastruktúra és a védelmi képességek iránti gyorsuló kereslet is támogat – közölték.

Az árbevétel várhatóan 10 százalék feletti ütemben növekszik 2026-ban, ami tükrözi a portfólió bővítését (organikus és nem organikus módon), a földrajzi diverzifikációt, a 2Connect szétválasztását, valamint az ICT-szolgáltatások és a védelmi szegmens tartós keresletét (mind a lakossági, mind az állami oldalon).

A hosszabb távú terveket illetően Fekete Péter hozzátette: a telekommunikáció tavaly az árbevétel több mint 80 százalékát adta, de 3-5 éven belül ez az arány lecsökkenhet 50 százalékra, miközben az űr-és védelmi ipar 40 százalékos, az IT pedig 10 százalékos súlyt adhat a bevételben.

Kollégánk kérdésére válaszolva az alelnök elmondta, hogy tovább vizsgálják a telekom piacon való terjeszkedés lehetőségeit a Balkánon, illetve az albán-egyiptomi tengeralatti adatkábel projektbe is nyitott a befektetni vágyó partnerek előtt. ez megnyithatja az utat hasonló adtakábel projektek előtt is az utat a jövőben.

Újabb nemzetközi befektetők érkezését is várják

Az újságírói prezentáció közben a 4iG bejelentette, hogy megállapodást írtak alá az emirátusi Mubadala Investment Company PJSC-vel arról, hogy a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága 50 millió befektetést eszközöl, részvénnyé konvertálható kölcsönnel.

Az átváltás 2029 első negyedévében történik, 4022 forintos áron, ami az elmúlt 90 nap súlyozott átlagára. Ezzel a Mubadala 1,5 százalékos részesedést szerez majd a 4iG-ben. Elképzelhető, hogy részesdésüket később még ennél nagyobbra is növelik.

A megállapított átváltási árfolyam a cég értékének külső validálása, ami más befektetőknek is iránymutatást jelenthet. Ez az első befektetése az emirátusi alapnak Kelet-Közép-Európában.

Általános tendenciaként megállapítható, hogy az Arab-öböl országainak befektetői elkezdtek érdeklődni régiónk iránt, így újabb befektetések várhatóak. A 4iG is nyitott újabb befektetők megjelenésére – zárta a tájékoztatót Fekete Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG