3p

Egyelőre nem a szállodákból fogja tovább gyarapítani a vagyonát Hernádi Zsolt Mol-vezér, akinek milliárdos állami támogatást elnyerő cége egyelőre még veszteséges lett. Igaz, az üzletember előre elmondta: piaci alapon veszteséges lesz az épülő luxusszállodája.

Úgy látszik, hogy tényleg ráfért egy kis állami támogatás Hernádi Zsolt Mol-vezér Solva Property Kft. nevű cégére, ugyanis a 2019-es beszámolója szerint a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást elnyerő társaság tavaly 0 forint árbevétel mellett ötmillió forint veszteséget termelt a tulajdonosnak.

Egy zsák pénzt kapott a cégvezető lusuxszállodája (MTI fotó - Kovács Tamás)
Egy zsák pénzt kapott a cégvezető lusuxszállodája (MTI fotó - Kovács Tamás)

A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó MTÜ az esztergomi Mária Valéria hotel felépítésére adta a támogatást 2019-ben a Kisfaludy-programnak a Dunakanyarra kiírt pályázatának keretében. A luxusszálloda építése szépen is halad, a Solva Property beszámolójában azonban nincs nyoma annak, hogy 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak volna.

A cég jegyzett tőkéje viszont hárommillió forintról 600 millió forintra hízott, a saját tőke pedig összesen 1,4 milliárd forintra ugrott, ami jelzi, hogy Hernádi Zsoltnak nagy tervei vannak az esztergomi szállodával. A Solva Property konkrétan a Solva Magántőkealap tulajdonában van, ami a Gran Private Equity Zrt. által kezelt magántőkealap.

Körkörös gazdasági hálózat

A Gran Private Equity pedig Hernádi Zsolt érdekeltsége 80 százalékban. Ez a cég már jobban teljesített a 2019-es beszámolója alapján: a 2018-as 280 millió forintos árbevétel 370 millió forintra gyarapodott, ami 214 millió forintos nyereséget eredményezett. Ezt osztalék formájában ki is fizették a tulajdonosoknak: a Mol-vezér mellett még Komondi Zsolt egyik cégének van 20 százalékos szavazati aránya.

Komondi Zsolt nem csak a szállodákhoz érthet, hanem például a vonatokhoz is, ugyanis idén április 30-án igazgatósági tag lett abban a Magyar Vagon Zrt.-ben, amely 50 százalékos tulajdont szerzett a Dunakeszi Járműjavítóban. A Magyar Vagon tulajdonosa pedig Szalay-Bobrovniczky Kristóf, volt londoni nagykövet, aki a London Capital Zrt. nevű másik cégén keresztül kisebbségi tulajdonosként Garancsi István öt budapesti kaszinójában is érdekelt. 

A körkörös gazdasági hálózat elvének megfelelően pedig az esztergomi szállodaépítésre kiírt közbeszerzést sem akárki nyerte meg: a Garancsi István tulajdonában lévő Market Építő Zrt. egyedül pályázott 6,7 milliárd forintos ajánlattal. Mivel az MTÜ-től 2,8 milliárd forintot kaptak a projektre, így biztos, hogy a beruházásnak mintegy 41-42 százalékát az adófizetők állják. Bár nyilvánvalóan hatalmas igény van most egy esztergomi luxusszállodára, ennek ellenére Harnádi Zsolt korábban elmondta: piaci alapon nem lenne nyereséges a hotel, amely állami támogatással is csak nagyon lassan térülhet meg.

Némi bosszúságot okozhatott csak csupán, hogy amúgy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint 2019-ben több jogszabálysértést is elkövetett Hernádi Zsolt cége. A Gran Private Equity ugyanis leginkább adatszolgáltatási mulasztások miatt összesen 500 ezer forint felügyeleti bírságot kapott - derül ki a cég oldalán közzétett MNB határozatból. Vélhetően ezt volt miből befizetni, ugyanis Hernádi Zsolt továbbra is oszlopos tagja a 100 leggazdagabb magyarnak a maga 18,3 milliárd forintra becsült vagyonával.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG