2p
A háromkarú gép háromszor annyi pizzát képes elkészíteni, mint embertársai.

Bátran állíthatjuk, hogy sokak kedvenc étele a pizza, a kézzel készült olasz finomsághoz kevés dolog ér fel, egy francia cég azonban megreformálná az ágazatot, konyhájukban ugyanis robotok készítik a pizzákat – írja a Reuters. Az Ekim nevű francia startup cég szeretné felgyorsítani a pizzakészítés gyakorlatát, a tervek szerint a pizza készítő gépeket hamarosan éjjel-nappali étkezdékbe is telepítenék.

A gép három karral rendelkezik, gesztusait pedig az emberi mozdulatok ihlették, a három karnak köszönhetően azonban gyorsabban látja el feladatait, mint az emberek. A gép ötletgazdája elmondta: pizzainkat a vendégek szeme láttára készítjük, az alapanyagok felhelyezése és a sütési idő miatt pedig nem tudunk gyorsabb ütemet diktálni.

Gyorsan jó minőséget

A robot három karjával azonban úgy képes koordinálni a folyamatokat, hogy több pizzát is egyszerre készít el – így, bár a gépnek is 4 perc 30 másodperc elkészíteni egy pizzát, a gép fél percenként képes kiadni egyet, egy óra alatt ezzel a technológiával akár 120 pizza is elkészül, míg emberi munkaerővel alig hozunk ki 40 darabot.

A bemutató darab jelenleg Párizs külvárosában van, a cég most helyet keres az új étteremnek. A mostanában megjelenő érintőképernyős McDonald’s-okhoz hasonlóan a vendégek maguk állíthatják össze, milyen feltétek kerüljenek a pizzára. Az alkotók szerint az egyre gyorsuló világban az embereknek egyre kevesebb idejük van étkezésre, és átlagosan alig van fél óra ebédszünetük – a koncepcióval azonban nem kell lemondaniuk a minőségi ételekről, hiába  kevés az idejük.

Ilyen jellegű automatizált éttermek már számos helyen vannak a világban, egy kaliforniai üzemben gépek és emberek együtt készítik a pizzákat. A kritikusok szerint azonban itt is fontos az emberi jelenlét, a robot ugyanis nem feltétlenül tudja megállapítani, megkelt-e például a tészta, míg egy szakácsnak ez nem okoz gondot.

Fordulat a munkahelyeken: robotokhoz járhatunk állásinterjúra?

Egy orosz startup cég mesterséges intelligenciával könnyítené a munkaerő-felvételt. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG