2p

Nagy átszervezéssel indul az ősz az Indamedia több kiadványánál
 

Az Indamedia Network igazgatósága 2021. október 1-jétől az Index jelenlegi főszerkesztő-helyettesét, Kitzinger Szonját kérte fel a Dívány szerkesztőségének vezetésére, Szonja aki az új főszerkesztői pozíciója mellett sem távolodik el teljesen az Indextől, produkciós kreatív vezetőként folytatja a munkát a hírportálnál.

Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója bejelentette továbbá, hogy a megüresedett pozíció betöltésére az újság eddigi kulturális rovatvezetőjét, F. Tóth Benedeket kérte fel, aki a változással összehangoltan, október elsejétől veszi át az Index főszerkesztő-helyettesi feladatait.

 A médiacsoport munkaszervezési szinten összevonást hajtott végre emellett a Napi.hu és az Index gazdasági rovatában is. A jövőben az így kialakított, csoportszintű gazdasági szerkesztőség feladata lesz a csoport valamennyi gazdasági hírszolgáltatási feladatának ellátása. A gazdasági szerkesztőség csapatát a Napi.hu jelenlegi főszerkesztője, Domokos László irányítja majd.

Ziegler Gábor, az Indamedia-csoport vezérigazgatója elmondta, a most bejelentett szervezetfejlesztések egyértelmű célja, hogy az összes Indamedia-kiadvány olyan domináns helyzetbe kerüljön szegmensében, mint saját területén az Index vagy a Femina.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 2,5 százalékos kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás
PR | 2026. február 6. 13:26
Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó „2=3” akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak a hazai turizmus legkisebb szereplőinek is.
Vállalat Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:05
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját február 5-én Mongóliában – írja közleményében a kínai akkumulátor-gyártó. A modell piaci bevezetése 2026 közepére várható.
Vállalat Startup csúcsot rendeznek Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:50
A startup világ legismertebb arcai beszélgetnek a február 17-i Best of Startups Gálán a KPMG rendezvényhelyszínen, ahol átadják az Év Startupja és az Év Befektetője díjat is.
Vállalat Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:30
Most először egy hazai videojáték-fejlesztő beruházásához nyújt támogatást a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vállalat Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:15
A Toyota Motor Corp. japán autógyártó nyeresége és üzemi eredménye is csökkent a folyó, 2026-os pénzügyi év első kilenc hónapjában. Ennek ellenére a vállalat javította a teljes évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését.
Vállalat Dörzsölheti a tenyerét Trump, mozgásba lendült a kereskedelmi megállapodás
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 07:10
Az indiai kereskedelmi és ipari miniszter arról beszélt, hogy országa hajlandó akár 80 milliárd dollár értékben rendelni Boeing repülőgépeket az Egyesült Államokból.
Vállalat Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:23
Fogaskerekeket és tengelyeket gyártanak majd.
Vállalat Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:07
Kiosztottak 949 millió dollárnyi osztalékot is.
Vállalat Hatalmasat kaszált a Google
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:49
Először jár az Alphabet bevétele 400 milliárd dollár felett.
Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG