4p
Bejött a szabályozás: nem csak a cégmegszűnések száma csökkent, de a korábbiakhoz képest felszámolási eljárásból is kevés indult.

Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon - közölte az Opten céginformációs szolgáltató a Privátbankárral.

Ez a kisebbik jó hír; a nagyobb az, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott, vagyis a válság és a kormány szigorú intézkedései sikerrel konszolidálták a cégvilágot.

Egy időszak vége

Csaknem 11 800 társas vállalakozás szűnt meg idén az első negyedévben Magyarországon, ami 15 százalékos csökkenés a megelőző negyedévhez, és 7 százalékos mérséklődés az egy évvel korábbi értékhez képest. „Lassan lezárulnak a 2014–15-ben indított kényszertörlési eljárások, és egy konszolidáltabb időszak következik kevesebb céggel és kevesebb felszámolással” – véli Pertics Richárd, az Opten igazgatója.

A frissen indított kényszertörlések számának visszaesése valóban látványos. Tavaly az első negyedévben 13 600 ilyen eljárást indított a cégbíróság, idén viszont már csak 4755-öt. „A nagy törés a kényszertörlésekben tavaly nyáron következett be: a második negyedévben még 12 600 új eljárás indult, azt követően azonban látványosan visszaesett a számuk a mai szintre. Ez azt jelenti, hogy amikor a tavalyi első félévben indított kényszertörlések lezárulnak (szinte minden esetben megszűnéssel), hirtelen csökkenni fog a törlések száma” – mondja Pertics Richárd.

Már tudják a rendet

Az igazgató várakozását támasztja alá az is, hogy a másik két – rendszerint törléshez vezető – cégbírósági eljárástípus, a felszámolások és a végelszámolások száma sem emelkedik. Az első negyedévben 2077 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, egy évvel korábban még másfélszer ennyit, 2014-ben pedig még minden negyedévben több mint kétszer ennyi adósságot felhalmozó céggel szemben indítottak felszámolást hitelezőik.

„A visszaesés jól mutatja, hogy a válság és a szigorú hatósági intézkedések konszolidálták a cégvilágot” – mondja az Opten igazgatója. A válság a maradék likviditást is kiszívta a nem életképes vállalkozásokból, ezért volt magas a 2010-es évek elején a felszámolási ráta. A kormány ezek után szigorította piacra lépést, azaz a vállalkozásalapítás feltételeit, miközben a cégbíróság a kényszertörlések tömeges elrendelésével kiszűrte a piacról azokat a társaságokat, amelyek már a legelemibb adminisztratív kötelezettségeiknek sem tettek eleget.

Az összehangolt cselekvéssor oda vezetett, hogy egyre kevesebb vállalkozást alapítottak azok, akik eleve azzal a céllal indították el cégüket, hogy nagy adósságokat fölhalmozva bedöntsék őket. Ez korábban vonzó lehetőség volt, érdemi következmények nélkül, 2010 óta azonban a tulajdonosok felelőssége és tényleges számonkérhetősége is sokat javult.

A negyedéves cégalapítások száma ennek megfelelően két éve 6500 körül ingadozik, és most is csak egy kicsit haladta meg ezt a számot (6653). „Ez sem tűnik kevésnek a magyar gazdaság teljesítményéhez képest, de látni kell, hogy 2010–11-ben még kétszer ennyi céget alapítottak negyedévente egy ennyire sem növekvő gazdaságban; az akkori cégalapítások mögött viszonylag kevés volt az életképes üzleti terv és valódi gazdasági szándék” – mondja az Opten igazgatója.

Ahol nagyon pezseg az élet

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. 2016 első negyedéves értéke átlagosan 12 százalék körül volt. Megyei szinten az első negyedévben az Opten – CFI Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében mutatta a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg produkálta.

Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten – CFI

Bács-Kiskun

198

241

47

9,20%

Győr-Moson-Sopron

207

235

73

9,76%

Zala

94

146

40

9,86%

Vas

86

135

33

10,77%

Nógrád

57

55

27

10,78%

Tolna

69

122

30

11,28%

Csongrád

193

235

50

11,36%

Hajdú-Bihar

195

337

102

11,56%

Veszprém

147

193

37

11,59%

Békés

100

143

49

12,12%

Jász-Nagykun-Szolnok

104

178

61

12,23%

Borsod-Abaúj-Zemplén

219

340

79

12,28%

Baranya

173

293

79

12,42%

Fejér

196

292

63

12,60%

Pest

1025

1529

218

13,59%

Somogy

127

214

41

14,37%

Komárom-Esztergom

152

304

38

14,94%

Heves

142

206

109

15,57%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

193

368

98

16,57%

Budapest

2976

6221

803

18,61%

ÖSSZESEN

6653

11 787

2077

12,57%

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG