3p
Az élelmiszerbotrány miatt most ellehetetlenítenék a külföldi tulajdonú élelmiszerláncokat.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok szívatására kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály - írja az Index. A portál megszerezte azt az előterjesztést, amely szerint többek között évi 20 milliárd forintot szednének be az áruházaktól a parkolásért, kötelezően felvetetnének embereket a boltokba, durván szabályoznák, hogy a cégek mennyi pénzt költhetnek reklámra, és megsarcolnák az áruházak ingyenes buszjáratait is.

20 milliárdot hajtanának be a láncoktól

Az Indexhez eljutott kormányzati előterjesztés, amelyet a Lázár János vezette Miniszterelnökség és a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyújtott be, többek között minimum évi 20 milliárd forintot hajtana be az áruházaktól a parkolás megadóztatásával, de emellett törvényben rögzítené, hogy mennyit költhetnek reklámra, ellehetetlenítené az áruházak ingyenes buszait, és kötelező létszámnövelést is elrendelne. Mindezt pedig részben az elmúlt hetek élelmiszerbotrányaira hivatkozva.

A kormány tervezett lépései a legjobban az Aldinak, a Lidlnek, a Penny Marketnek fájhat a legjobban, de rosszul érintheti a Tescót is.

Az „egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról a kereskedelempolitikai akciótervvel összefüggésben” című anyagot február 28-án terjesztette elő a Miniszterelnökség és az NGM. Az Index úgy tudja, szerdán tárgyal is róla a kormány.

A szöveg indoklása sűrűn hivatkozik az elmúlt hetek botrányára, amikor kiderült: az élelmiszeripari multik nem pont ugyanazt a terméket hozzák ugyanazon márkanév alatt Magyarországra, Szlovákiába, illetve Ausztriába. Erről itt olvasható bővebben >>>>

Bár ez a botrány nem az áruházláncok saját márkás termékeire vonatkozott, így igazából ehhez nem az áruházakat kellene elsősorban szabályozni, ez nem gátolja meg a kormányt abban, hogy ezzel indokoljon az áruházak életét elég komolyan megnehezítő javaslatokat.

Az előterjesztésből ezek a javaslatok fájnának a legjobban a bolthálózatoknak:

Környezethasználati díj a parkolókra: a kormány megadóztatná az élelmiszerláncok parkolóit. Ez alól csak a 2 ezer fősnél kisebb településeken lévő boltok kapnának felmentést.

Maximált reklámköltés: a reklámtörvényt úgy módosítanák, hogy a napi fogyasztási cikkeket áruló üzletek a bevételük maximum 0,5 százalékát költhetnék reklámra, mert így „a fogyasztók tudatosabban választhatnak a termékek közül, illetve a kisebb üzletek versenyhátránya is csökkenhet.

Kötelező létszámbővítés: a nagy áruházláncok nem foglalkoztatnak elég embert, ezért "a fogyasztók sok esetben nem kapják meg időben a megalapozott döntéshez szükséges, megfelelő minőségű információkat". Úgyhogy törvénybe írnák, hogy mennyi embert kell az áruházaknak alkalmazni.

Bérpótlék és szabadnap: elővennék a vasárnapi zárva tartás visszavonása után előkerült, amúgy a szakszervezetek által is támogatott ötletet, hogy vasárnapi munkavégzés után 100 százalékos bérpótlékot kapjanak a dolgozók és havonta minimum két szabadnapjuk kötelezően hétvégére essen.

Ne legyen diszkont a diszkont: módosítanák, hogy mit jelent diszkontnak és szupermarketnek lenni.

Tilos a gyűjtőcsomag: megtiltanák, hogy 400 négyzetméternél nagyobb boltban gyűjtőcsomagból áruljanak termékeket, mert a kormány szerint ezek a csomagolások balesetveszélyesek és megnehezítik a fogyasztók tudatos választását - írja az Index.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG