6p
A gyerekek mostantól szülői felügyelettel használhatják a cég új chat-programját. A fiataloknak készült program éles kritikákat váltott ki, a Facebook azonban szakértőkkel egyeztetve próbálja garantálni a fiatalok biztonságát. Az utóbbi időben rengeteget tettek a szélsőséges tartalmak és a hamis hírek kiszűréséért, legújabb programjuk pedig az öngyilkosságot fontolgatóknak is segítségére lehet.

Új alkalmazást mutatott be a Facebook, ezúttal az igazán fiatal célközönséget célba véve – írja a Reuters. A Messenger Kids alkalmazással már a gyereke is legálisan használhatják a vállalat szolgáltatásait – a Facebook szabályzata alapján ugyanis minden felhasználónak legalább 13 évesnek kell lennie a regisztrációhoz, így a weboldalhoz tartozó Messenger programot sem használhatják.

A terjeszkedés persze nem csak gyerekeket szolgálja, a Facebook így kívánja márkahűségét erősíteni abban a célközönségben, akik már egyébként is aktívan használják a versenytársnak számító Snapchat felületét is. Ráadásul máris számos alkalmazás van a piacon, amivel a gyerekek biztonságosan tudnak chatelni.

Piaci rést fedeztek fel

Az Investopedia cikke szerint a Facebook jelenlegi legnagyobb riválisai az képmegosztás alapú Instagram és Snapchat, a szakmai körökben ismert LinkedIn és a leplezetlenül vetélytársként létrehozott Google+. Bár ezen szolgáltatások formátumukban nem hasonlók, a Facebook pénzügyi politikájának alapja, hogy a felhasználókat minél több ideig az oldalon tartsa - ezzel garantálva, hogy a reklámok minél tovább a célközönség orra előtt maradnak.

A vállalat kutatása alapján a 13 év alatti korosztály máris aktív közösségi tag az oldalon, sok szülő azonban attól tart, hogy az üzenetküldőn keresztül idegenek is felvehetnék a kapcsolatot gyermekükkel. A felmérések szerint viszont a szülők hajlandóak lennének engedni mindezt, ha teljes irányításuk és rálátásuk lenne gyerekük aktivitására. A Facebook szóvivője hozzátette: a gyerekeknek készült üzenetküldő programok és a szülői felügyelet között komoly piaci rés látunk – a gyerekek chatelési szokásainak megfigyelésével pedig tovább javíthatunk a programon.

A szülő saját Facebook felhasználóján keresztül tudja irányítani, irányítani kik lehetnek gyereke ismerősei, így csak az általuk engedélyezett videó, kép és szöveges tartalmak kerülhetnek elküldésre. Az applikáció inkább próbaverzió, hiszen jelenleg csak az Egyesült Államok területén használható, kizárólag Apple telefonokon. A fejlesztések már másfél éve elkezdődtek, ehhez 1200 szülővel és gyermekvédelmi szakemberekkel is konzultáltak.

A bejelentés részben felháborodást keltett, a brit egészségügyi miniszter Twitter üzenetben kritizálta a vállalat lépését, különösen azért, mert nem érzi tisztességesnek a minél fiatalabb közönség bevonzását a cég érdekeltségébe. Jeremy Hunt hozzátette: A Facebook olyan ötleteket ígért, amelyek megelőzni hivatottak termékük használatát, most meg kifejezetten a gyerekeket vették célba - írja a Business Insider.

Mesterséges intelligenciával az öngyilkosság ellen

A Facebook azonban máris komoly bővítéseket és fejlesztéseket vitt véghez a felhasználók elszaporodó szélsőséges tartalmak kiszűrése végett a Facebook jelentősen szigorította szabályzatát és ellenőrző rendszerét, de az utóbbi hírek szerint megduplázza azon alkalmazottak számát, akik a oldal tartalmainak szűrésével foglalkoznak. Mark Zuckerberg szerint azonban ezek ellenére sem garantálható a teljes biztonság, akárhány ember is dolgozik az ügyön.

Az nyilvános öngyilkosság tavaly áprilisban került ismét reflektorfénybe, amikor tömegszám jelentek meg az ilyen jellegű közvetítések, különösen, miután egy férfi nem csak magával, hanem saját lányával is végzett a kamerák előtt. A vállalat májusban 3 ezer új alkalmazottal bővítette csaknem 5 ezer főből álló közösségi operátorainak számát, hogy jobban kiszűrhesse ezeket a tartalmakat.

Bár a tartalmakat végző emberek szerepe fontos, a felületet átlagosan 1,3 milliárd ember használja napi szinten. A hihetetlen mennyiségű adat kezelése érdekében a Facebook így jelentős energiát fordít a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ami képes elemezni és megjelölni azokat a bejegyzéseket, amik tartalmukban kifogásolhatók. A weboldalon ugyanis nem csak szélsőséges tartalmak terjedtek el, hanem az élőben közvetített öngyilkosságok is.

A téma kényelmetlen, de komoly problémát okoz a vállalatnak, amit a Facebook nemcsak letiltani kíván, hanem felismerni is. Új mesterséges intelligencia alapú programjuk folyamatosan kutat a bejegyzések között, olyan mintákat keresve a felhasználók kommunikációjában, ami segélykérést vagy  önbántó szándékot feltételeznek – ezzel segítve az operátorokat, hogy hamarabb rátaláljanak, hiszen az ilyen esetekben az gyors reagálás a legfontosabb szempont.

Facebook illusztráció: ilyen lehetőségeket és üzeneteket ajánl fel a program élőközevetítés közben a segítségre szorulnak. Forrás: Facebook

Szöveges tartalmakkal szemben az élő videóközvetítéseknél nehéz az ilyen jelek felismerése.  Az ilyen online segélykiáltások esetében a Facebook inkább a többi felhasználó jelentéseire reagál, hogy a bajban lévő ember közvetítése közben segítséget kínáljon fel – egyrészt krízisvonal figyelembe ajánlásával, másrészt a barátok figyelmét felhívva.

A Facebook jelenleg az Egyesült Államok területén teszteli  a szolgáltatást, később azonban mindenki számára elérhetővé teszi – kivéve az Európai Uniós országokban. Az EU-ban jelentősen más törvények élnek a személyiségi jogok és az internetes szabályozások tekintetében, a vállalat közleménye szerint azonban próbálnak tárgyalni a döntéshozókkal, hogy mindezt beolvasszák az európai jogrendbe.

Méghogy adózni fog a Facebook: Magyarország megint hoppon marad?

"Helyi értékesítési modellre" áll át a Facebook 2018-tól - közölte a társaság pénzügyi vezetője, Dave Wehner kedden egy blogposztban. A hazai tudósítások szerint így már Magyarországon is fog adót fizetni a társaság, mi ebben nem vagyunk olyan biztosak - pedig jól jönne a pénz, a digitális multikat már így is a legnagyobb adótartozók között tarja nyilván a NAV. - Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG