2p
Bár valóban csúszik a számlákkal a nemzeti hulladékgazdálkodó, azt ígérik, a jövő hónapban már tényleg kiküldik, és nem kell a szokásosnál többet fizetni. Szerintük rémhír, hogy leállna a szemétszállítás, hiába van nehéz helyzetben a legtöbb vállalkozás a késlekedés miatt.

Rémhír, hogy nem viszik el a szemetet

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő elnök-vezérigazgatója szerint augusztusban minden ügyfelük megkapja a második negyedéves hulladékszállításról szóló csekket, amely csúsztatott fizetési határidőt biztosít majd.

Weingartner Balázs úgy fogalmazott, a korábbiakhoz hasonlóan a napokban is több rémhírt terjesztettek a szemétszállítás egységesítésével kapcsolatban. Kiemelte, ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem fog leállni ez a közszolgáltatás, továbbá nem igazolódnak be azok a vádak sem, hogy a lakosságnak emelt összegű, összesített számlákat kell fizetnie.

Kiemelte, a második negyedévi szemétszállítást tartalmazó számlák kiküldése jelenleg is folyamatban van, augusztusban pedig minden ügyfelük megkapja azt, a fizetési határidő meghatározásánál figyelembe veszik a társaság késlekedése miatti csúszást. Weingartner Balázs hangsúlyozta, minden esetben csak az adott negyedévről szóló számlákat postáznak, így senkinek sem kell a megszokottnál nagyobb összeget befizetnie.

Április óta csúsznak a számlákkal - bajban a szemétszállító cégek

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke beszélt nemrég arról: az állami társaság április óta képtelen kiállítani a bizonylatokat, ezért a helyi szemétszállítási cégekre próbálja bízni a számlázást, ezt azonban a cégek törvényesen nem vállalhatják el. Az országban működő mintegy 170 szemétszállítási vállalkozás többsége a díjbevételek hiánya miatt jelenleg a csőd szélén áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG