2p
Hat-hét havi szemétszállítási díjról kaphatnak majd számlát néhány település lakói. Nehezen indul a nemzeti szemetes.

A háztartások az ország több településén április eleje óta nem kapnak számlát a hulladékszállítási díjról - írja a Magyar Nemzet szombati számában.

Törvényesen nem lehet, számla viszont kell

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, a jogszabályok a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőnek (NHKV) írják elő, hogy számlát küldjön a háztartásoknak a szemétszállítási díjakról.

Szerinte az állami társaság április óta képtelen kiállítani a bizonylatokat, ezért a helyi szemétszállítási cégekre próbálja bízni a számlázást, ezt azonban a cégek törvényesen nem vállalhatják el, ahhoz pedig, hogy a munkát bárki elvégezze, közbeszerzési eljárás keretében hivatalos megbízást kell kapnia. Ezek az eljárások időigényesek, emiatt jó, ha októberben elkezdődik országszerte a megfelelő fizetési csekkek kiküldése az ügyfeleknek, s ebből az állami cégnek csak később lesz bevétele.

Beindul a csődhullám?

A lap idézi Schmidt Jenőt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét is, aki szerint az országban működő mintegy 170 szemétszállítási vállalkozás többsége a díjbevételek hiánya miatt jelenleg a csőd szélén áll, és csak a NHKV által folyósított előlegből tudják fedezni a működési költségeiket, így a mostani finanszírozási rendszer hosszú távon nem tartható fenn.

Az NHKV szerint ez a probléma nem rájuk tartozik. Úgy fogalmaztak: az elmúlt évek során felhalmozott veszteségeket nem korrekt számon kérni egy olyan, újonnan alakult cégen, amely "a hibák helyrehozására jött létre". A jelenlegi rendszerben az NHKV szerint semmilyen körülmények között nem állhat le a hulladékszállítás, ráadásul most folyik az április 1. után végzett hulladékszállító tevékenység kifizetése.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem áll csehül a Toyota – ilyet se láttunk még Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:57
Kiderült, hol fog először Európában elektromos autót gyártani a cég – de a modellnek még csak a kategóriáját tudjuk.
Vállalat A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 11:39
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Az Aeroflot további járatokat töröl, de stabilizálódásról beszél a kibertámadás után
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:50
Az orosz Aeroflot légitársaság kedden újabb tucatnyi járatot törölt, ugyanakkor közölte, hogy menetrendje „stabilizálódott” a hétfői jelentős kibertámadást követően.
Vállalat Segítséggel bővül az esztergomi Suzuki
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:20
A Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége.
Vállalat Donald Trump váratlan területen vitt be pofont
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 12:00
A kanadai nemzeti légitársaság is bánja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG