3p

Ismét feljelentette a horvát nyersolajszállító csővezeték üzemeltetőjét (JANAF) a Mol és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságánál, ezúttal „visszaélésszerű árképzési gyakorlata” miatt.

A JANAF tartósan és következetesen visszaélésszerű árazási gyakorlatot folytat, amelyet objektív indokok nem támasztanak alá, állítja a Mol közleményében.

A JANAF az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése után – annak ellenére, hogy a Mol-csoport által megrendelt mennyiség a másfélszeresére nőtt – jelentősen, közel kétszeresére emelte díját, és ezt a „túlzott árszintet” a következő években is fenntartotta. Már négy éve nem ad megalapozott indoklást a díjemelésekre, és továbbra is megtagadja az árazás alapjául szolgáló költségtényezőkre vagy módszertanra vonatkozó információk közzétételét – írta a Mol.

A horvátországi tranzitdíj fajlagosan jelenleg több mint háromszor magasabb, mint amit a szomszédos, trieszti kikötőből induló és Németországon át Bécsig vezető TAL vezeték üzemeltetője felszámol. Fajlagosan közel kétszer olyan drága, mint amennyit a Mol-csoport az ukrán szakaszon, háborús övezeten keresztül húzódó Barátság vezetékszakasz használatáért fizet. Egyúttal jelentősen meghaladja az európai kőolajszállító csővezetékek árait is, amelyeknek műszaki és gazdasági feltételei nagyon hasonlóak a JANAF-éhoz.

A hasonló kihasználtságokkal működő szlovákiai csővezeték díja fajlagosan négyszer, a magyaré háromszor, míg fehéroroszországi vezeték díja hétszer alacsonyabb, mint a JANAF-é – ismertették a közleményben.

A JANAF az uniós versenyjog szerint monopol piaci erővel rendelkezik a kőolaj Magyarország és Szlovákia szárazföldi finomítóiba történő szállításának piacán. Az uniós versenyjog piaci erővel való visszaélésként sorolja fel a tisztességtelen vételi vagy eladási árak, illetve egyéb tisztességtelen kereskedelmi feltételek előírását.

A Mol és a Slovnaft állítása szerint a JANAF által előírt díjemelések a költségeihez képest túlzottak és objektíven nem indokolhatók. Magatartásával kihasználja az Oroszország ukrajnai inváziója által biztosított előnyöket, ideértve a Barátság vezeték jelenlegi működésképtelenségét is. Ez károsítja a fogyasztókat és veszélyezteti az energiaellátás biztonságát a sebezhető közép-kelet-európai régióban - hangsúlyozta a Mol.

A visszaélés gyanúja miatt ezért a Mol és a Slovnaft újabb feljelentést nyújtott be az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságánál.

A közlemény szerint a visszaélésszerű árképzés mellett az orosz kőolajszállítmányok ügyében is uniós szabályt sért a horvát vállalat. A JANAF továbbra is vonakodik állásfoglalást adni arról, hogy az EU és az Egyesült Államok szankcióinak megfelelő, legális szállítmányokat átengedi-e. A Mol és a Slovnaft ebben az ügyben március elején nyújtott be formális panaszt az Európai Bizottságnak.

A meglévő ellátási problémákat további jogbizonytalansággal súlyosbítja az a tény, hogy a szerződéses folyamat húzódik a JANAF-fal, és a Mol-csoport még mindig nem rendelkezik érvényes szállítási szerződéssel 2026-ra. Egyúttal a tervezett kapacitástesztek sem tudtak elindulni a horvát vállalat miatt, olvasható a Mol közleményében.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG