3p

Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.

A Tesla honlapján közzétett gyorsjelentés szerint az árbevétel éves összevetésben 26 százalékkal, 28,24 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva az elemzői várakozásokat. A járműkiszállítások mintegy 25 százalékkal, 480 126 darabra nőttek, miután a vállalat az előző két évben még visszaesést könyvelt el az értékesítésekben.

A nettó nyereség ugyanakkor 5 százalékkal, 1,11 milliárd dollárra csökkent. A kiigazított egy részvényre jutó eredmény 33 cent lett, szemben az elemzők által várt 51 centtel. A működési eredmény 57 százalékkal, 398 millió dollárra esett vissza, miközben a működési kiadások 47 százalékkal emelkedtek. A szabad cashflow mínusz 1,09 milliárd dollár volt a magas beruházási kiadások miatt.

A Tesla nagy erőket mozgósít humanoid robotjának, az Optimusnak a fejlesztésére
A Tesla nagy erőket mozgósít humanoid robotjának, az Optimusnak a fejlesztésére
Fotó: Unsplash

Vaibhav Taneja pénzügyi igazgató közölte, hogy a beruházások a következő két-három évben tovább növekednek, és 2026-ban megközelítik a 26 milliárd dollárt. Elon Musk vezérigazgató bejelentette, hogy a Tesla humanoid robotja, az Optimus fejlesztése összetettebb a korábban vártnál. A vállalat már nem ígéri, hogy még az idén sorozatgyártásba kerül az Optimus, illetve a kormány és pedál nélküli Cybercab robotaxi.

A Tesla negyedéves jelentése szerint ugyanakkor megkezdődött a Cybercab gyártása Texasban, míg az Optimus első gyártósorainak telepítése Fremontban folyik, a termelés 2026-ban indulhat.

A robotaxi-program tovább bővült az Egyesült Államokban: a felügyelet nélküli szolgáltatás már Austin mellett Miamiban, Orlandóban és Tampában is elindult, miközben további városokban zajlanak az előkészületek.

A Tesla szerint önvezető járművei eddig összesen mintegy 611 ezer kilométert tettek meg emberi felügyelet nélkül, bár a vállalat továbbra sem közölt adatokat a robotaxi-flotta méretéről vagy az utasszámról.

Musk az elemzői konferencián nem zárta ki a Tesla és az időközben tőzsdére lépett SpaceX esetleges összeolvadását. Úgy fogalmazott, hogy a két vállalat között egyre több az együttműködés, ugyanakkor hozzátette: egy ilyen ügyet nem lehet a negyedéves eredménybeszámoló keretében megvitatni, annak megfelelő eljárás keretében kell történnie. A két társaság egyebek mellett közösen fejleszti a Terafab nevű félvezetőgyárat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG